Az eredeti kiadvány: Чхеидзе А. А. Записки дунайского разведчика. —М.: Мол. гвардия, 1984.
A kép forrása: www.moypolk.ru
A következő napon a kilőtt ellenséges tankhoz érkezett a 83. tengerészgyalogos dandár géppisztolyos százada. Részt vettek a Fekete tengeri és a Dunai harcokban. Kalganov minket küldött Globával, hogy szemléljük meg, hogyan indulnak el a csatornacsőben. Elöl ment a két magas tengerészgyalogos, akik előző este velünk mentek az ellenséges vonalak mögé. A deszantosok, gázálarcot viselve, egymás után másztak le a nyílásba. Már az utolsó is leszállt a föld alá. A bejárat védelmére négyen maradtak. Mindannyian reméltük, hogy a rajtaütés ez alkalommal sikeres lesz, de másképp történt. A nyílásnál elég hamar zaj hallatszott, kinyitottuk a nyílást, és a tengerészgyalogosok egymás után visszajöttek.
Letépték a gázálarcokat, zihálva, szomjasan kapkodtak friss levegő után. Kiderült, hogy az egység csak a kétszáz méternyire lévő első elágazásig jutott el. Látszott, hogy ilyen nagy csoport ilyen fülledtségben nem képes mozogni, és a parancsnok a visszafordulás mellett döntött.
Február 8-án váratlanul eljött hozzánk a Mária Lujza utcába Salnov másodosztályú kapitány. A felsorakozott felderítők előtt bejelentette, hogy az ellenség vonalai mögött végrehajtott sikeres rajtaütésért és az értékes foglyok elfogásáért a legkiválóbbakat kormányzati kitüntetésre terjesztették fel. Kis szünet után a másodosztályú kapitány hozzátette:
-Önök tudják, hogy a kormányzati kitüntetéseket nem adják azonnal. De a felderítők egyikét, aki részt vett a rajtaütésben, már most megemlíthetjük. Tudomásunkra jutott, hogy van Önök között egy személy, aki egy motoros klubba járt. Cseidze rangidős vörösflottilásnak egy zsákmányolt DKV típusú motorkerékpárt adományozok.
A sorfal előtt ott helyben átadta a motorkerékpárra szóló vezetési engedélyt.
Nehéz átadni ezt a váratlan örömöt. Folyamatosan mosolyogtam. Még Tbilisziben, amikor motorversenyző voltam, saját motorról álmodoztam. De annak idején kevés gép volt nálunk, és eléggé drágák is voltak. És amikor a háború elkezdődött, már nem álmodoztam tovább motorkerékpárról.
És most Budapesten hirtelen motorkerékpár tulajdonosa lettem, egy új és erős gépé. A harci érdemek jutalmaként adományozták.
Úgy tűnt nekem, hogy én vagyok a legboldogabb ember a világon ezekben a percekben.
Gyakran elővettem a zsebemből a vadonatúj igazolványt és újra meg újra elolvastam. Már betéve tudtam, hogy mi van ráírva.
"Kiállítva Alexej Cseidze et. katonai egysége пп 90757 számára arról, hogy részére biztosítva van a № 34 (№ Ф-74-03-52) számú motorkerékpár.
Vezető aláírása...
Az egység parancsnoka Salnov másodosztályú kapitány
(Ez a dokumentum jelenleg a Fegyveres Erők Központi Múzeumában található)
A Budapestért folyó heves harc folytatódott. De éreztük, hogy a végéhez közeledik. Habár a fasiszták erőteljesen ellenálltak, egységeink előrenyomultak.
Egyszer négyünket - Gurát, Zsorzsevicset, Globát és engem - magához hívta az egység parancsnoka. Hallottam, hogy a csatornacsőben történt rajtaütés után a karján lévő seb begyulladt. Kalganov ezekben a napokban erősen lefogyott és sápadt lett. Első ránézésre látható volt, hogy beteg.
-Budán az ellenséges csoportosulás napjai meg vannak számlálva. Néhány nap múlva meg lesznek semmisítve. De a fasiszták nem fogják ezt ölbe tett kézzel várni. Megpróbálnak kitörni a bekerítésből, ez a kitörés valószínűleg az ellenség esztergomi csoportosulásának irányába fog történni, főleg azért, mert nem nagy távolságra van. Az Önök feladata - gondosan megfigyelni a frontvonalat, hogy észleljék az ellenség gyülekezését és erről jelentést tegyenek nekem. A feladat végrehajtását már ma este kezdjék meg.
A csoportunk elhatározta hogy Ilonka néni házikójában telepszik le. Ez a negyvenes egyedülálló nő szövőnő volt egy budapesti gyárban. Felajánlotta, hogy helyezkedjünk el a Margit szigeti házában, és ő maga átköltözött a kertben lévő kis kunyhóba.
A házban helyezkedett el az egyik felderítőnk, Pável Nyeverov. Egy kis kerek asztalon egy gyertyatartóban gyertya állt. Az ablakon vastag fekete függöny lógott. A szoba nagyon tiszta és rendezett volt. Ilonka néninek bútorgarnitúrája nem volt.
Nyeverov mindenről beszámolt Globának, amit az utóbbi időben észleltünk.
Még itt, ennél az asztalnál a rangidősünk eldöntötte, hogy felderítést hajtunk végre két csoporttal, a rakpartot két kilométernyire megvizsgálva. 24 órakor elindultunk, Nyeverovot a házban hagyva. Mi, Alekszej Gurával az egyik irányba mentünk a rakparton, Ljubisa Zsorzsevics és Vaszilij Globa - a másik irányba.
Ez a terület jól ismert volt számunkra. Már ismertük a semleges zónához vezető utcákat és sikátorokat. Lakatlanok voltak. De távolabb, ahol a frontvonal áthaladt, az összes házat a fasiszták foglalták el.
Gura és én egész idő alatt kúsztunk. A semleges zónában kiválasztottunk egy házat, amiben már többször is voltunk. Onnan jól látható volt az ellenséges védelmi vonal. A fasiszták nem aludtak. Havazott, és attól tartva, hogy a szovjet csapatok meglepetésszerű csapást tudnak mérni a sötétség leple alatt, egész idő alatt rakétákkal világították meg a területet.
Reggelre tértünk vissza Ilonka néni házába. Hamarosan megérkezett Vaszilij Globa és Ljubisa Zsorzsevics is. Kicseréltük az összegyűjtött adatokat és megállapítottuk, hogy a mi szakaszunkon a fasiszták két gyalogos zászlóaljat vontak a frontvonalra, ugyanitt még két aknavetőüteget és páncélozott szállítójárművet is észleltünk. Ezen felül még jelentős ellenséges csapatösszevonás volt észlelhető, köztük tankok és önjáró lövegek.
Ezek az egységek a 180. lövész hadosztályunkkal szemben összpontosultak. Feltételezhető volt, hogy pontosan ott fogják a fő csapást mérni.
Reggel hétkor Ilonka néni teát hozott nekünk. Amíg reggeliztünk, Gura megírta a harci jelentést.
Engem az ellenség egész napos megfigyelésére jelölt ki. Egész nap a figyelőhelyemen ültem. Esteledett. Eléggé átfagytam és visszatértem Ilonka néni házához. Ekkor a hatemeletes háznál robbanások és géppisztoly sorozatok hallatszottak. Sejtettem, hogy a fasiszták támadást indítottak, a házhoz rohantam. Az udvaron öt halott ember feküdt, köztük két magyar katona. A sebesülteket valakik bekötözték. Néhány szovjet és magyar katona géppisztolyból tüzelt. Valahova felfelé lőttek.
Kiszaladt a kapitány - a zászlóalj parancsnoka. Menet közben adta az utasításokat. Egy géppisztolyos szakasz a fegyverekkel felrohant a lépcsőn.
Kiderült: ellenséges géppisztolyosok csoportja, megpróbálva kitörni a bekerítésből, behatolt a ház tetejére, gránátokat dobtak a katonáinkra, és kihasználva a zűrzavart, megpróbáltak továbbmenni. De nem tört ki pánik. A géppisztolyosok felmásztak a tetőre, harc kezdődött. A fasiszták nem tudtak elmenekülni.
Nemsokára már Ilonka néni házában voltam. Jelentettem Gurának az egész napos megfigyelés eredményét.
-Feküdj le pihenni. És ma mindhárman felderítésre megyünk.
-Hogy lehetne itt pihenni, ha a helyzet ilyen feszült? És még Pável Nyeverov sem tért vissza a parancsnoktól.
-Ne csak a rakparton aludj, - tréfált Gura. És nyomban énekelni kezdte a kedvencünket:
Élt a nagymamánál
Két vidám liba!
Mi Globával boldogan csatlakoztunk:
Egyik fehér, másik szürke,
Két vidám liba!
Már többször bebizonyosodott: a komikus dalocska azonnal enyhítette az ideges feszültséget. És éppen ezért kedvelték annyira a felderítőink.
Időben előreszaladva, elmondom. Tizenöt évvel a háború után mi, a felderítők és a mi kedves vezetőnk - a flottila parancsokság és a törzstisztek - beszélgettünk a Moszkvai Állami Egyetem halljában. Az összejövetelre számos központi újság tudósítója volt hivatalos. A találkozó után körbevettek minket. Beszélgettem a Komszomolszkaja Pravda újságíróival, Tamara Kutuzovával és Alekszander Kraminyevvel. Egyebek közt ilyen kérdésük is volt felém:
- Melyik dalt énekelték leggyakrabban a dunai felderítők?
- Leggyakrabban a "Két vidám libát".
A tudósítók elnevették magukat és rosszallóan mondták:
-Komolyan kérdezzük Önt!
Bizonygatnom kellett, hogy a tréfa, a vidám dalocska a fronton egyszerűen nélkülözhetetlenek. Így tehát mi a libákról énekeltünk. Nem tudom, hogy sikerült-e meggyőzni a tudósítókat. De ez pontosan így történt.
Vaszil Globával valahogy sikerült észrevennünk, ahogy a fasiszták támadásra gyülekeznek. Sikerült elmenekülnünk a semleges zónából és figyelmeztettük erről a zászlóalj parancsnokot, aki a hatemeletes házban helyezkedett el. A kapitány azonnal a tábori telefonért nyúlt és megköszönte nekünk hogy időben figyelmeztettük. Az udvaron megláttuk a Budai Ezred katonáit. Harcra készülődtek. Nekünk vissza kellett térnünk, de az utcán elkezdtek sűrűn robbanni az ellenséges aknák.
A magyar katonák az utca végén lévő barrikádnál vettek fel védelmi pozíciót. Vaszil Globával mi is elhatároztuk, hogy maradunk és visszaverjük az ellenség támadását.
Az aknatűz folytatódott, de az aknák mögénk csapódtak, nem okoztak veszteséget. Éreztük, hogy mindjárt következik a gyalogsági támadás. Be is következett. Először egy páncélozott szállítójármű jelent meg, utána láncban - az ellenséges gyalogság.
A barrikád mögött lévő géppuskások tüzet nyitottak a páncélozott járműre. De nem tudtak vele mit kezdeni. Csak idő előtt felfedték magukat. Két lövést adtak le a barrikádra. A géppuskánk elnémult. És amikor a füstfelhő szétoszlott, akkor láthatóvá vált, hogy a barrikádon rés van, a géppuskát téglák borítják, a személyzete pedig harcképtelenné vált.
A páncélozott szállítójármű már eléggé közel volt. Valaki a magyar elvtársak közül páncélelhárító gránátot dobott. A robbanás után a jármű megállt, noha kívülről épnek látszott. De ez nem zavarta a fasiszta géppisztolyosokat. Hangos kiáltozásokkal, géppisztolyokból tüzelve, a barrikádra rontottak.
A jelzésre magyar elvtársaink heves tüzet nyitottak mindenfajta fegyverből. Mi is tüzeltünk Vaszilijjal.
Az ellenséges támadás gyorsan kifulladt. Már egy szakasznyi fasiszta feküdt az úttesten. Többségük mozdulatlan volt.
Megláttam, hogy a közelben leesett és felém gurult egy hosszú fanyelű gránát. Természetesen jó lett volna visszadobni, de a járdára gurult. Nem sikerült volna felvenni.
A magyar katonák is dobtak gránátokat. Egy magas, bekötött fejű tiszt vezette őket. Az ellenséges aknák jelentős veszteséget okoztak nekünk. A magyar katonák egy része már sebesült volt. Néhányan meghaltak. És a fasiszták csak jöttek és jöttek. Valószínűleg nem sokáig tartottunk volna ki ezen a lerombolt barrikádon, ha a zászlóaljparancsnok a hatemeletes házból nem küldött volna erősítést.
A megérkező géppisztolyos század két állványos géppuskával segített nekünk megtartani a barrikádot és feltartani a fasisztákat. Reggelre a harc elcsendesedett.
Globával visszatértünk Ilonka néni házába. Gura és Zsorzsevics már vártak minket. Alekszej Gura a rangidős jogán szemrehányást tett nekünk. A barrikád védelmére senki sem utasított minket. Természetesen igaza volt. De el lehetett volna-e menni, otthagyva a Budai Ezredbeli katona elvtársainkat a harc közben?
A következő napon Gura és Zsorzsevics ismét jelentős ellenséges csapat összevonást észlelt. Látszott, hogy a fasiszták ismét kitörésre készülnek. És így is történt. Február 12-re virradó éjjel a Budán bekerített ellenséges helyőrség erőteljes csapást mért a 180. lövészhadosztály védelmére.
Amíg a rangidősünk elkészítette a szokásos felderítési jelentést, Nyeverov visszatért Kalganovtól. A parancsnokunk engem és Globát sürgősen magához hívatott.
-Önt Kőszegi Albert zászlós rohamcsoportjába küldöm. Az ő alárendeltjei - sportemberek. Velük együtt fog áttörni a Királyi Palotába.
Boldogok voltunk, hogy egy ismerős ember alakulatához küldtek minket, akivel már többször találkoztunk.
Kőszegi alakulatában régi barátokként fogadtak minket.
A tüzérségi előkészítés után 17 órakor elkezdődött a roham. A Budai Ezred és a 83. Vöröszászlós Tengerészgyalogos Dandár támadásba lendült. A tengerészgyalogos dandár parancsnoka, L. K. Szmirnov és a Budai ezred parancsoka, Variházy alezredes irányították őket. A tengerészgyalogosoknál a 305. tengerészgyalogos zászlóalj nyomult előre Martinov őrnagy vezetésével. A roham során ennek a zászlóaljnak a kiváló felderítői voltak: a Szovjetunió Hőse Péter Morozov, Dimitrij Vonljarszkij, Grigorij Dzsorbinadze, Vaszilij Sztrutc és Tofik Ahundov. A Budai Ezred előtt elsőként Kőszegi Albert rohamcsoportja indult rohamra. Az ellenséges tűzben egy vonalban rohant velük Kalganov és Globa. Én Szekeres Jánossal és Tóth Gyurkával mentem. Egy magyar század haladt mögöttünk, melynek sorai közt géppisztollyal a kezében rohamozott az ezredben lévő egyetlen nő, Dereskál Sándorné is.
A rohamcsoport előrenyomult az új háztömbbe, de az utat egy hatalmas, géppuskával ellátott bunker zárta el. Távolabb az utcát tégla barrikád keresztezte, mely mögött az ellenséges géppisztolyosok rejtőztek. A géppuskások kis távolságról nyitottak tüzet a bunkerből. Sok magyar katona elesett és többé nem keltek fel. Szekeres János előretört és gránátot dobott. A géppuska elhallgatott. Ez lehetővé tette a magyar katonáknak, hogy folytassák a támadást. Láttam, hogy az elöl haladók gránátokat dobtak a barrikádra. Köztük volt Globa is. Por és hó felhője borította be, és amikor eloszlott, a tűz a barrikád mögül abbamaradt. A téglafalon rések látszottak, és az utcán sok ellenséges holttest hevert.
Kőszegi csoportja gyorsan nyomult előre az utca mentén. Ekkor a fasiszták hatcsöves aknavetőkből nyitottak rájuk tüzet. Az aknák halomban hevertek. Egy közeli robbanás oldalra dobott. János és Gyurka nem álltak lábra. Odarohantam a barátaimhoz, leültem eléjük.
- Gyurka, Gyurka...
De a halálosan sebesült Gyurka nem válaszolt. János szintén súlyosan megsebesült. A vér elborította a fejét. Repeszek fúródtak a kezébe, a fejébe, a mellkasába. Nem volt eszméleténél. A barátomat a ház falához vonszoltam és gyorsan bekötöztem a fejét. A haldokló Gyurkát átadtam a magyar katonáknak, és a sebesült Jánost hátravittem. Szerencsémre hamarosan megláttam a szanitéc járművünket.
Átadva a sebesültet, visszatértem Kőszegi csoportjába. Ő folytatta a támadást, a Királyi Palota felé nyomult. A Budai Ezred a súlyos veszteségek ellenére sikeresen támadott. A sikerhez nagymértékben hozzájárult Kőszegi rohamcsoportja. Ebben a harcban fáradhatatlanul élen jártak, bátorságból példát mutatva, Bátori Béla, Áhel Gyula, László Ferenc, Varga Gábor, Burka Endre. Mi, a három felderítő, nem maradtunk el katona barátainktól. Már látható volt előttünk a Királyi Palota. Ekkor, súlyosan megsebesülve a földre esett Viktor Kalganov.
A veszteségeink nőttek, és egyre kevesebb és kevesebb méter maradt hátra a támadásunk céljáig. Február 12-e éjjel Variházy Oszkár friss erőket vetett harcba. A helyettese, Pongrác Árpád személyesen vezette harcba a tartalék zászlóaljat. A Vöröszászlós Dunai Flottila hajói hajótüzérséggel támogatták a támadókat.
A 83. dandár tengerészgyalogosai és a Budai Ezred katonái végül behatoltak a Királyi Palotába, az ellenség ellenállása megtört.
