Az eredeti mű: Mihail Vlagyimirovics Asik: A 83. önálló Novorosszijszki-Dunai, kétszeresen Vörös Zászlós, Szuvorov renddel kitüntetett Tengerészgyalogos Dandár. 1944-1945, Moszkva, 2008. Alábbi a Budapest c. fejezet egy részlete olvasható.

A tengerészgyalogosok örömmel fogadták a magyar feltöltést. Gyorsan összebarátkoztak az új fegyvertársaikkal. Mindenki kedvelte a vidám, bátor fickókat, merészségüket, egyszerűségüket és állandó segítőkészségüket. A Vörös Hadsereg oldalán harcoló magyar önkénteseket az emberek "вёрёш мадьяр"-nak kezdték hívni, ami fordításban azt jelenti hogy "vörös magyar". Sapkájukon és mellkasukon vörös szalagot viseltek. Az akkori körülmények között nem volt nehéz ilyen szalagokat készíteni a magyar szállító ernyőkből, melyeket éjszaka dobtak le az ostromlott német csapatoknak.

A váratlan feltöltést megkapva a 83. tengerészgyalogos dandár végül döntő támadásra indult Budán. Február 11-én kora reggel a dandár zászlóaljai rohamra indultak az elaknásított, szögesdróttal behálózott vasúti töltés ellen, amit mindenki úgy hívott - "damba". A 83. dandárban népszerű mondás volt akkoriban: - "Aki nem járt a dambánál - az Budát sem látta". A tüzérségi előkészítés lecsillapodott és a szögesdrót kerítésre gránátok repültek. A keletkezett réseken utánuk vetették magukat a tengerészgyalogosok. A lövedék- és gránátrobbanásoktól felszálló finom téglapor, a füsttel keveredve, sűrűn beborította a támadó sorokat. A réseken és az ablakokon beszivárogtak a védelemre átalakított házba, gránátokkal és géppisztolytűzzel kiverték az ellenséges gyalogságot. A résekből és pincékből egész nap másztak elő kezükben fehér rongyokkal az ellenséges katonák. Letették a fegyvereket, zsákokat, lőszert, felemelték a kezüket és kenyeret kértek. Másfél hónapnyi bekerítés után eléggé kiéhezettek voltak.

A dandár történelmi feljegyzéseiben, melyet a Védelmi Minisztérium Archívumában őriznek, (f.1890, op.1, gy.3) a 21. oldalon ezt az eseményt így foglalják össze: - "1945.02.10-ről 11-re virradó éjszaka elkezdődött a végső roham. Egy hirtelen csapással a 16. ötgyzlj áttörte az ellenség védelmének első vonalát és gyors előrenyomulásba kezdett, egyik háztömböt a másik után foglalva el. Fokozatosan vetették harcba a 305. zászlóaljat, majd a 144. zászlóaljat a Német kapitány által vezetett századdal".

Pogonyi Iván magyar kapitány már idézett levelében ugyanez az esemény a következőképpen néz ki: - "Mentünk előre az elpusztított, de még tűzerővel rendelkező német védelem felé. Házról házra a Kosztolányi Dezső térig (akkor Lenke). Innen a Móricz Zsigmond (akkor Horthy) tér irányába nyomultunk, majd, elhagyva a Feneketlen tavat, a Citadella felé. A német ellenállási gócoktól megtisztítva alkonyatra elfoglaltuk a Műszaki Egyetemet. A nap folyamán sok magyar katonát szabadítottunk fel, köztük mintegy ezer fő - a Variházy Oszkár alezredes vezette alakulat".

Variházy Oszkár alezredes, akit Pogonyi István kapitány megemlített, egy gyalogezred parancsnoka volt. Ennek vezetőjeként állt át a Vörös Hadsereghez. Őt bízták meg, hogy a magyar önkéntesekből alakítsa meg a Budai önkéntes ezredet, mely jó hírnévre tett szert. A háború utáni években tovább szolgált a magyar hadseregben és vezérőrnagyként fejezte be.

A 83. tengerészgyalogos dandár parancsnokának a 18. lövészhadtest parancsnoka felé adott harci jelentésében a magyar önkéntes egységekkel közösen folytatott harci műveletekkel kapcsolatban 1945. február 11-én bejegyezték:
"1. Az ellenség a dandár frontja előtt 1945.02.11. 9:00-ig aktív harci műveletet nem mutatott. Szórványos géppuskatüzet lőtt a frontvonalra és a dandár egységeinek védelmi mélységébe. 1945.02.11. 09:15-kor aknavető- és géppuskatűzzel tanúsított ellenállást a dandár támadó egységei és az Önkéntes magyar hadsereg 7. százada ellen. JU-52 szállítógépek 1945.02.11 5:00-08:00 között lőszert és élelmet dobtak le a Budán bekerített ellenséges csapatoknak.
2. Az Ön 0044-es számú 1945.02.10-én kelt hadparancsa szerint a 83. tgydd az Önkéntes magyar hadsereg egy századával támadásba ment. A 16. ötgyzlj egy magyar századdal, az ellenséges védelmet áttörve a névtelen háztömb térségében, a 2804-es és a 2810-es háztömbtől délre, és a támadást kifejlesztve 1945.02.11 13:00-ra elfoglalták a 2805-ös, 2810-es, 2806-os háztömböket, a 2808-as háztömbért harcot folytatnak. Ezalatt 80 magyar katonát ejtettek foglyul, akik csatlakoztak az Önkéntes magyar hadsereg aktív századához. Folytatva a támadást, a 16. ötgyzlj és a magyar hadsereg százada 14:30-ra elfoglalta a 2806 háztömbtől északra fekvő háztömböt. A magyar hadsereg 8. önkéntes századát felfegyverezték és 15:00-kor a siker kifejlesztése céljából a 144. ötgyzlj körzetébe küldték.
A 83. tgydd parancsnoka Szmirnov ezredes
A 83. tgydd törzsfőnöke Vlaszov ezredes"

Ez a harci jelentés megjelent a "A Szovjet Fegyveres Erők felszabadítási küldetése Európában a második világháborúban" című könyvben, Dokumentumok és anyagok No. 226. pp. 246-247 (Katonai Kiadó, 1985).

A dandár zászlóaljainak rohamcsoportjai az offenzíva első napjának közepére az alábbi pozíciót vették fel: - a jobbszárnyon lévő 144. zászlóalj a Budafoki út mentén végighaladva elérte a Dunán lévő Petőfi hídtól jövő Verpeléti utcát. A dandár harcrendjének közepén működő 305. zászlóalj a Fehérvári út mentén támadott, kiütötte az ellenséget a Móricz Zsigmond körtéren lévő házakból és belépett a régi utcák labirintusába, a járdákon nagyszámú lépcsővel, melyek a Gellérthegy lábától annak csúcsa felé futottak. A balszárnyon lévő 16. zászlóalj 13. órára, a magyar önkéntes századdal együtt elfoglalta a Lenke teret.
Ugyanakkor 80 magyar katona csatlakozott az önkéntes századokhoz. Ahogy a "Magyarország története" c. könyv 3. kötetében (Tudomány kiadó, 1972) a 478. oldalon írják, a 83. tengerészgyalogos dandár "Hadi naplójára" hivatkozva, a támadók 200 ellenséges katonát és tisztet pusztítottak el, 1590 főt ejtettek foglyul, köztük 83 tisztet.

Hogy milyen nehézségekkel járt mindez, a szerzőnek írt egyik levelében elmesélte a 305. zászlóalj géppuskás századának közlegénye A. T. Kovalenko az ukrajnai Talnoje-ból. "A hitlerista csoportosulás maradékának szétzúzása kemény munkával ért véget. Amíg a géppisztolyosok megtisztították az elfoglalt házat a németektől, mi felhúztuk a géppuskát a legfelső emeletre és a szomszédos házak padlásain keresztül tüzeltünk az utcákon és a kereszteződésekben. És hogy lépést tartsunk az általános támadással, lementünk, majd újra felmentünk az újonnan elfoglalt ház tetejére. Így ismétlődött akár tucatszor is, a kimerültségig dolgoztunk. A fiúk elestek a lépcsőn a fáradságtól. És azután még parancs jött - másszunk fel a hegy tetejére. (Ott most a szovjet katonák emlékműve áll). Mire felmásztunk arra a hegyre, már minden véget ért a segítségünk nélkül. És amikor leereszkedtünk, folyamatosan lőttek minket valahonnan. Sok elvtársam megsebesült, nekem pedig egy géppuskasorozat elvágta a kabátom szélét..."

A Buda elleni támadás első napjának estéjére a tengerészgyalogosok elérték az Imre herceg utcától északra fekvő lakónegyedeket és a Gellért szállónál lévő teret. Jobbra a németek által felrobbantott Ferenc József híd boltívei sötétlettek. Közvetlenül szemben a szálló sötét tömbjén túl magasodott a Gellérthegy sziklás csúcsa.