Az eredeti kiadvány: Чхеидзе А. А. Записки дунайского разведчика. —М.: Мол. гвардия, 1984.
Kép forrása: rusknife.com
A Pestért folyó harc során a parancsnokunk, Kalganov hamarosan megsebesült. Egy ellenséges golyó átlyukasztotta a kezét. De elutasította hogy kórházba menjen. Mi, a felderítők, akik a támadókkal együtt részt vettünk Pest felszabadításában, harcolva nyomultunk a Duna bal partjához. Az utcákon sok halott fasiszta volt, szétlőtt ágyúk és kiégett ellenséges tankok.
1945 január 20-án reggel a magyar főváros bal parti része, Pest teljesen felszabadult a német-fasiszta megszállók alól. A szovjet tankok Budára való áttörésétől tartva a fasiszták előre aláaknázták a város mind a hat hídját, majd felrobbantották azokat.
A Duna jobb partján beásva magukat, a fasiszták erőteljesen lőtték nehéz aknavetőkből Pest békés kerületeit. Budapest első szovjet parancsnokának Csernisev vezérőrnagyot nevezték ki. Ő energikus ember volt, nagyon humánus és kiváló szervező. Sokat tett azért, hogy a város felszabadított részeiben az élet normalizálódjon.
A dunai felderítőket a Mária Lujza utcában lévő házban helyezték el. Ez az utca a Duna mentén haladt, a frontvonal a rakparton volt. A kétszintes házban, ahol voltunk, csak egyetlen család lakott - egy negyvenes süketnéma magyar és az unokahúga, a huszonéves Juca. Ő lett az alakulatunk szakácsa. A magas vékony Juca nem volt túl feltűnő lány, de nagyon kedves és gondoskodó volt, jól készítette az ételeket és gondoskodott róla, hogy az összes felderítőnk mindig idejében enni kapjon.
Hamar megszoktuk Pestet, felfedeztük a Dunára vezető összes utcáját és sikátorát. Gyakran voltunk a Parlament épületénél is. Emlékszem egy ilyen képre. A Parlament magas szép épülete közvetlenül a Duna bal partján áll. Nagy csoport magyar munkás közeledett felé. Az épületen szovjet katonák által kitűzött vörös zászló lengett. A Parlament előtt állt Magyarország diktátorának a fasiszta Horthynak a háromméteres szobra.
A munkások kihúztak egy vastag kötelet, hurkot készítettek a végére és az emlékmű fejére dobták. Egy öreg munkás az emlékműnél maradt és az elvtársai akcióját irányította. Az idős utasítására mindnyájan együtt húzták. Az emlékmű túlélte, de a diktátor feje letört és a hóra esett. Azután a magyar munkások feszítővasakkal lerombolták a gyűlölt diktátor emlékművét.
A fagy egyre erősebb lett, és a Duna január közepére befagyott. A tetejét vastag hóréteg borította be. A jégen járni lehetett. Ez segített minket a frontvonalon való átjutásban. Minden este átment valaki a jobb partra, hogy pontosítsa az ellenséges tűzfészkek vagy védelmi erődítmények elhelyezkedését a budai rakparton. Kalganov gyakran jött velünk felderítésre. A sérült keze még nem gyógyult meg, de a parancsnok tudta, hogy a parancsnokságnak egyre újabb és újabb felderítési adatok kellenek, és példamutatásával lelkesített minket. Nehezére esett a hóban való kúszás, de türelmesen viselte a fájdalmat.
A frontszakaszunkon a németeknél egy mesterlövész tűnt fel. Sok gondot okozott számunkra. Több katonánk is életét vesztette a golyóitól, azután meghalt a tüzérüteg parancsnoka.
A mesterlövészünk, Ivan Avgyejev, akinek már több tucat fasiszta volt a számláján, önként vállalkozott hogy végez a fasisztával. Harmincas éveiben járó vadász volt a sztavropoli területről, a Dunai Flottilában mindenki ismerte. Nagyon büszkék voltunk, hogy ilyen ember szolgál nálunk a felderítésben.
A leggyakrabban arra jelölték ki, hogy fedezze a feladatról visszatérő felderítő-elvtársakat.
Iván egész nap figyelte az ellenséges mesterlövészt. És este együtt mentünk ki az elpusztított hídszerkezethez. Avgyejev a jégre ereszkedett, elrejtőzött a felrobbantott híd alatt. Megállapította, hogy a fasiszta az első hídlábon álcázza magát és onnan tüzel.
Iván olyan sikeresen álcázta magát hogy hamarosan és sem láttam őt, noha tudtam, hogy hol választotta ki a helyet. Ömlött a hó, hajnalra az összes nyomunkat be kellett lepnie. És éppen erre volt szükségünk.
Elkísértem a mesterlövészünket és visszatértem az elvtársakhoz, ő pedig reggelig ott maradt a jégen.
A fasiszta hű volt önmagához. Pontosan nyolc órakor megjelent a rakparton, a szürkületet kihasználva lement a folyóhoz és felmászott az első pillérre, ahol a fészke volt. A mi területünkről nagyon nehéz volt észrevenni őt.
Avgyejev megvárta amíg kivilágosodott. A fasiszta kiválasztotta következő áldozatát a területen és kihajolt hogy tüzeljen, a mesterlövészünk megelőzte őt. A golyó a tarkóján érte a hitleristát. Elvesztette az egyensúlyát és a jégre esett. Iván Avgyejev győztesen tért vissza. A fasiszták a mi szektorunkba nem küldtek több mesterlövészt. A Budapestért folyó harc nagy figyelmet keltett. Gyakran érkeztek hozzánk haditudósítók. Többek között láttam Szergej Szmirnovot és Grigorij Taraszenkót. Szmirnov egyszer beszélgetett velünk, azután a "Szuvorovi támadás" c. újságban jelentette meg az esszéjét. Grigorij Taraszenko a "Dunajec" c. újság haditudósítója volt. Ő valahogy nagyon emlékeztetett engem az elhunyt barátomra, Vitalij Zapcelszkovóra. Taraszenkó se felejtett el minket, velünk együtt ment felderítésre, mindig magával víve a fényképezőgépét. Fényképezte a lerombolt budapesti hidakat, a frontvonalat, a kiváló harcosokat.
A mi bátor parancsnokunk, Kalganov felderítőinek harci műveleteiről két esszét publikált. Ezek a "Dunajec" újság januári számaiban jelentek meg.
Egy nap reggeli után, amikor Juca összeszedte az asztalról az edényeket, berepült hozzánk a felderítők parancsnokhelyettese, Venedikt Andrejev őrmester.
Megérkezett a flottila parancsnok! Sorakozó!
A főparancsnok váratlan megjelenése mindannyiunkat aggasztott. Mi történt?
Az alakulat két sorban sorakozott fel a kis udvaron. Kalganov belépett az udvarra. A karja fel volt kötve. Az utcán az alacsony előkert mögött könnyű gépjármű állt. A flottila parancsnok G. N. Holosztyakov ellentengernagy és a rangidős tengerésztiszt A. N. Salnov szállt ki belőle. A kapunál a mesterlövészünk Ivan Avgyejev állt. Tisztelgett és kinyitotta a kaput.
- Figyelem! - adta ki a parancsot a parancsnokunk. - Admirális elvtárs, a Dunai Flottila felderítőegységében huszonkilenc fő van. Négyen felderítésen vannak, kilenc embert kórházban kezelnek.
A főparancsnok hozzánk lépett. Az arcán barátságos mosoly volt. Kezet rázva, barátságosan kérdezgette elvtársainkat a frontélet nehézségeiről. Az érkezésével keletkezett feszültség hamar eltűnt. Megértettük, hogy egy gondoskodó idős parancsnok áll előttünk, aki jól ismeri a felderítés szerepét.
A főparancsnok felment egységünk parancsnokának irodájába. Egy órán keresztül beszélgettek, azután az admirális elhatározta, hogy személyesen tekinti meg a frontvonalat. Kalganov parancsára én és Vaszilij Globa mentünk kísérőnek a Dunapartra. Az admirálissal együtt volt A. N. Salnov is.
A házunktól a rakpartig néhány száz méter volt. Mi Globával elöl mentünk géppisztollyal a kézben, utánunk a főparancsnok és Salnov. Átmentünk a Parlament előtti téren, megközelítettük a lerombolt Ferenc József hidat. A főparancsnok hosszasan vizsgálta a lerombolt hidat, majd elkezdte tanulmányozni a következőt - a Margit hidat, mely a hasonló nevű szigetre vezet. Utána figyelmesen nézte a jobb partot, ahol a fasiszták voltak beásva.
Én és Globa nagyon féltünk, hogy ellenséges mesterlövészek felfedezhetik a csoportunkat. De minden jól ment.
Mielőtt elment, az admirális azt mondta parancsnokunknak:
- Elégedett vagyok a felderítő egységünk akcióival. Terjessze fel a kitüntetési listákat a kitüntetéshez.
A helyzet napról napra változott Budapesten. A törzsnek új felderítési adatokra volt szüksége. Ezért a következő napon az egységünket, három csoportra osztva, a frontra küldték. Én az Alekszej Guri vezette csoportba kerültem. Rajtam kívül ott volt Pavel Nyeverov és Ljubisa Dzordzsevics is. Észak-Budára küldtek minket. Nappal az ellenség védelmi rendszerét figyeltük meg, éjszaka pedig átmentünk a frontvonalon és felderítési adatokat gyűjtöttünk a védelmük mélységében. Naponta kétszer átadtuk ezeket az adatokat Kalganovnak. A csomaggal általában engem küldtek. Az idősebb elvtársaim nagyjából harmincévesek voltak, és én fiatalabb voltam náluk tizenkét évvel. És Pestről Budára, majd vissza futni is sokkal gyorsabban tudtam.
A Szovjet Parancsnokság támadást készített elő, hogy legyőzze a Budán beásott ellenséget és likvidálja a bekerített csoportosulásukat. Ehhez új felderítési adatok kellettek. Ezeket a felderítőinknek kellett beszereznie parancsnokunk, Kalganov vezetésével.
Több próbálkozást tettünk a Királyi Palotába való bejutásra, de ezek egyike sem hozott sikert.
... Egyszer, felderítés közben Kalganov a lábával egy csatornanyílásba esett. Ez az eset adta a leleményes parancsnoknak az ötletet, hogy az ellenség hátába kerüljön a föld alatt, a csatornarendszeren keresztül. De ehhez ismerni kell a szerkezetét. Meg kell találni a városi csatornarendszer vázlatát, de honnan szerezzük meg?
Kutatni kezdtünk. Ismét a magyar kislány, Kocsis Mari sietett a segítségünkre. Talált egy szakértőt. Ő nyugdíjas volt, a budapesti önkormányzat hajdani alkalmazottja, szennyvízcsatorna üzemeltetési mérnök. A Kalganovhoz hívott mérnök azt kérdezte:
- Hogyan tudok segíteni?
Kalganov elmagyarázta, hogy mire van szükségünk. Az idős mérnök megértette, hogy a szovjet tisztnek miért van szüksége a csatornarendszer vázlatára és készségesen beleegyezett, hogy segít nekünk.
A felderítők közül senki sem kételkedett ennek a hazafinak az őszinteségében, de mindenkit egy dolog aggasztott: képes-e az idős mérnök emlékezetből rekonstruálni a csatornarendszer vázlatát. Elegendő egyetlen hibát elkövetnie, és az érdekesen kigondolt művelet kudarcra van ítélve. És még a felderítők is csapdába kerülhetnek a föld alatt. De a mérnök magabiztosan dolgozott. A vázlat rajzolása közben gyakran megállt, figyelmesen megvizsgálta a rajzot, ceruzával megjelölte a bejárati nyílásokat, jelezte a cső átmérőt és ismét folytatta a rajzolást. A munka végül befejeződött. Azt kaptuk, amire szükségünk volt. A mérnök vázlatai alapján elkészült a terv az ellenség vonalak mögé két csoporttal történő történő rajtaütéshez.
A flottila parancsoksága jóváhagyta a tervet. Eldöntötték, hogyha a felderítés sikeres lesz, a következő napon a Királyi Palotába küldenek egy tengerészgyalogos osztagot. Közülük négyet (a későbbi vezetőket) elküldték velünk , hogy vegyenek részt a felderítésben.
Kiképzés céljából lementünk a föld alá a csatornarendszerbe kétszáz méter távolságra. A lejáratból olyan fáradtan másztunk ki, mintha egy hosszú menetelést hajtottunk volna végre. Ez a felderítés világosan megmutatta, hogy a föld alatti út a Királyi Palotába nehezebb lesz. Ezért Kalganov főhadnagy a legkeményebb felderítőket választotta ki.
Fegyverből mindannyiunknál géppisztoly volt tartalék tárcsával, pisztoly, néhány kézigránát, kés. És, természetesen gázálarc, amely nélkül lehetetlen volt a csatornarendszerben haladni.
