Az eredeti mű: Mihail Vlagyimirovics Asik: A 83. önálló Novorosszijszki-Dunai, kétszeresen Vörös Zászlós, Szuvorov renddel kitüntetett Tengerészgyalogos Dandár. 1944-1945, Moszkva, 2008. Alábbi a Budapest c. fejezet egy részlete olvasható.

A Dunai katonai flottila Magyarországi szakaszán való jelenlétének és a tengerészgyalogság Budapest irányú sikeres deszant műveleteinek köszönhetően R. J. Malinovszkij marsall 2. Ukrán frontja és F. I. Tolbuhin marsall 3. Ukrán frontja nem csak arra kapott lehetőséget, hogy a Duna mindkét partján előrenyomuljon, hanem a partváltás biztosítására is a flottila hajóinak támogatásával. A folyó mindkét oldalán sikeresen előrehaladva a két front hadosztályai megkerülték a Budapest védelmére felkészült csapatokat és 1944. december 26-án Esztergomnál egyesültek, bekerítve ezzel az ellenséges csapatok budapesti csoportosulását. 12 ellenséges hadosztály, több dandár és önálló ezred, a német és magyar hadseregből összesen több mint 188 ezer fő esett a bekerítés gyűrűjébe Budapestnél.
Ilyen jelentős ellenséges csoportosulást bekerítve, csapataink azonnal létrehozták a bekerítés külső és belső frontjait is. Ha a bekerítés külső frontján a Balatontól Esztergomig és tovább északra a csapatok meg is álltak ideiglenesen, rendezték a soraikat, készültek az új műveletekre, Budapest bekerítésének belső frontján a harc ténylegesen nem szünetelt sem nappal, sem éjszaka. Eközben a város keleti felében - Pesten a 2. Ukrán front csapatai működtek, és a nyugati részében - Budán a 3. Ukrán front csapatai harcoltak. A Budapesten és elővárosaiban zajló művelet kezdetétől fogva a 83. tengerészgyalogos dandár a bekerítés belső gyűrűjén harcolt - a Csepel szigeten, majd főleg Budán. De úgy alakult, hogy kezdetben a dandárnak zászlóalj erőben kellett harcolnia. A 16. zászlóalj, Gerjennél partra szállva, folytatta az előrenyomulást Budapest felé a Duna jobb, nyugati partján. Paks elfoglalása után a zászlóalj áthaladt Dunapentelén, Rácalmáson, Adonyon, rövid időre át lett szállítva a dunai Csepel szigetre, ahol román egységek váltották fel. 1944 december 23-án a 16. zászlóalj visszatért a Duna nyugati partjára Lohány térségében. A dandár onnan a csendes part menti városkába, Ercsibe ment át, majd a szomszédos városkán - Érden keresztül december 24-én a tengerészgyalogosokat súlyos harcokba küldték Budapest déli elővárosáért - Budatétényért. A sötétedés beálltával, december 25-re virradó éjjel a zászlóalj az országút mentén haladt előre. A tengerészgyalogosokat önjáró lövegek kísérték. Buda elővárosaiban még nem létezett stabil frontvonal, és I. T. Kucik hadnagy felderítői az ellenségtől zsákmányolt gépkocsin mélységi kutatást hajtottak végre és hamarosan négy elfogott magyar tisztet hoztak magukkal. Egy házban fogták el őket, ahol a katolikus Karácsonyt ünnepelték.
Ugyanitt Budatétényben a parancsokság két tisztjét veszítette el egyszerre - tüzérségi csapás során életét vesztette a zászlóaljparancsnok helyettese N. I. Petrov őrnagy, aki 1944 november-decemberében a Kercsi-félszigeten a zászlóaljat vezette. A bonyolult harci helyzet tisztázása érdekében eljött a 16. zászlóalj törzsfőnöke L. I. Frolov kapitány. Az ő részvételével a századok tovább nyomultak a Budafok felé vezető úton, a "Kano" gyárnál valahonnan a szárnyról egy német ágyú tüzelt. Egyetlen magányos lövedék kiiktatta a Maxim géppuska teljes kezelőszemélyzetét, és meghalt a velük lévő Frolov kapitány is. A harc szinte minden résztvevője, visszaemlékezve a törzsfőnök halálának körülményeire, mélyen átérezte a veszteséget.

A géppisztolyos szakaszban szolgált közlegény J. M. Visnyevszkij számolt be erről legrészletesebben a szerzőnek írt levelében: - "A zászlóaljunk éjszaka Budafok felé nyomult előre. Elöl haladt a géppuska személyzete és velük együtt Frolov kapitány, a géppisztolyos szakaszunk pedig hátul ment. Hirtelen - egy ágyúlövés és azon nyomban - egy lövedék robbanása. A mieink visszavonultak, és reggel eljött Brik hadnagyhoz a kapitány és átadta a zászlóaljparancsnok parancsát, hogy Frolovot, akinél térképtáska és térkép volt, meg kell keresni. Ketten mentünk - én és I. L. Bulgakov. Elértünk a gumigyárhoz. A kapitány megállt, mi pedig Bulgakovval elkezdtünk kúszva előrehaladni az utcán. Hamarosan megláttuk a szétzúzott Maxim géppuskát, két halott katonánkat, mellettük feküdt két láb krómbőr csizmában és lovaglónadrágban, és deréktól felfelé semmi se volt. Csak - egy fehér szőrme mellény darabjai. Egy szakadt térképtáska hevert a közelben. Ugyanitt hevertek fényképek Frolov kapitányról és a szanitéc szolgálat törzsőrmesteréről Lariszáról (L. G. Kascsenko). Nem emlékszem arra, hogyan szedtük össze ezeket a dokumentumokat és jutottak vissza. Este a zászlóaljunk támadásba ment ezen az úton-utcán és mivel én ismertem Frolov halálának helyszínét, ezért engem küldtek a zsákmányosztagba, hogy összeszedjük és elvigyük a temetőbe a kapitány testét. Reggel odamentünk, összeszedtük Frolov maradványait egy sátorlapba és elvittük a temetőbe. A vele egyszerre meghalt katonákat pedig az út mentén, a távíró oszlopnál temettük el. A géppuskások egyike krími volt, Pogorelov, Sztarij Krimből..." (Iván Pogorelovon kívül ott vesztették életüket Sz. Goncsarenko és L. Szimocsenko géppuskások is).

Ismerve az egykori ápolónővér címét, a szerző őt is megkérdezte. És Larisza Kascsenko Volgográdból levélben válaszolt: - "...Ilyen fénykép, amit Ön küldött, vérrel borítva, a zsebében volt, ahol a párttagkönyv is. A fénykép Frolov sírján maradt. Becsukom a szemem és látom a sírt, de a falu nevét elfelejtettem. Leveleztem a szüleivel. Az apja nála korábban halt meg a háborúban. Anyja és nővére maradt Uljanovszkban..." A 16. zászlóalj egy másik harcáról a Budafok felé vezető úton N. Sz. Poljakov géppuskás mesélt a szerzőnek Szimferopolból: - "...Hajnalban támadásba lendültünk. Oldalról megkerültem a töltést, berontottam a lövészárokba - a németek felemelték a kezüket. De hamarosan tankok jöttek ránk. A szakaszparancsnokommal Borodavcsenko hadnaggyal 80 méterre engedtük őket és elkezdtünk lőni a gyalogságra. Az egyik tank megfordult és hátramenetben a házunkhoz jött. Előhúztam egy páncélelhárító gránátot és az ablakon keresztül a tankba dobtam. Kigyulladt, a harckocsizók kiugráltak és beszaladtak a házunkba. Itt foglyul is ejtettük őket...".

A 144. tengerészgyalogos zászlóalj is saját utat járt be a bekerített Budapest határáig. 1944 december 10-től 19-ig a zászlóalj védelemben volt Iváncsa magyar falunál Adonytól nem messze. Azután a zászlóalj pontonhídon átkelt Csepel szigeten keresztül a Duna túlsó partjára és december 2-án Tököl és Taksony községek térségében gyülekezett Pest déli peremén. A zászlóalj ekkor a Csepel szigetet a bal parttól elválasztó csatorna mindkét partján megtelepedett. A zászlóalj egy része Taksonynál volt védelemben, Dunaharaszti falu előtt, a másik rész pedig Szigetszentmiklós településen a csatornánál.

Egy nappal a Budapesten lévő ellenséges csoportosulás teljes bekerítése előtt - 1944 december 25-én - a 144. zászlóaljat kivonták Pest déli körzetéből és a Csepel szigetre irányították. Ott a zászlóalj a Csepel ipari körzetét támadó lövészezred második lépcsőjébe került, mely az azonos nevet viselő sziget északi csúcsán helyezkedett el.