pomz

pomz

Egy dunai felderítő feljegyzései

Harcban Budapestért, 1. rész

2019. szeptember 27. - Sárosi Ádám

Az eredeti kiadvány:  Чхеидзе А. А. Записки дунайского разведчика. —М.: Мол. гвардия, 1984.

aleksey_chheidze.jpg

Harcban Budapestért

1944 utolsó hetében a Balkán felett északi irányban egymás után érkeztek a ciklonok. A hőmérséklet erőteljesen lecsökkent. Az eső és a hó járhatatlan masszává változtatta a földutakat. Helyi lakosok mondták, hogy a térségükben rég nem volt ilyen hideg tél.
De a támadó egységek (és már hónapok óta támadtak) sikeresen tolták az ellenséget. December 24-re a szovjet csapatok bekerítették az ellenséges csoportosulást a magyar főváros körzetében. Az előőrsök rohammal elfoglalták Budapest déli kerületét - Kelenföldet.
Az 1945. új év előestéjén a Dunai felderítők átkerültek Budafokra - Budapest déli elővárosába. Habár az offenzívánk sikeresen kifejlődött, a fasiszták gyakran intéztek ellentámadásokat. Ezenfelül a szélrohamok lerombolták az utászaink által létesített átkelőt és a Duna jobb partján lévő csapataink el lettek vágva a bal parttól. Minden remény a flottila hajóiban volt. Ők sikeresen dobtak át a bal partról a jobb partra minden szükségeset: tankokat, ágyúkat, gyalogságot.
Ebben az időszakban látogatott meg minket a Vöröszászlós Dunai Flottila új parancsnoka, az Sz. G. Gorskov ellentengernagyot felváltó G. N. Holosztyakov ellentengernagy. A flottila vezérkari főnökével, A. V. Szverdlov elsőosztályú kapitánnyal együtt érkezett, hogy a helyszínen ismerkedjen meg a harci helyzettel. A vezérkari főnök sosem mulasztotta el a lehetőséget hogy benézzen a felderítőkhöz. Először láttuk az új flottaparancsnokot.
A földbunkerünkben egy kis fenyőfa állt. Díszek szinte alig voltak rajta. És mégis az igazi fa a békés életre emlékeztetett. És mindannyian hittük, hogy a győzelem hamarosan eljön, már nincs messze.
Reggel Kalganov főhadnagy hívatott engem és megparancsolta, hogy végezzek felderítést a Duna jobb partján. Havazott. A frontvonal a közelben volt. Átmentem a tengerészgyalogosaink által elfoglalt állásokon. Feladatom a vonalaink előtt lévő ellenség megfigyelése volt. Az ellenség a közelben volt.
Látszott, hogy az aktív műveleteinktől való félelmükben a fasiszták alaposan megfigyelték a frontvonalunkat. És mindegy mennyire próbáltam magam jól álcázni, akkor is észrevettek engem és tüzet nyitottak.
A frontvonal közelében a mi oldalunkon sok magyar katona volt. Az éjjel egy teljes század jött át tisztjeikkel együtt a Szovjet Hadsereg oldalára. Égtek a vágytól, hogy a fasiszták ellen harcolhassanak, akik annyi rosszat tettek Magyar hazájuknak. Hamarosan a front különböző részeiről még sok magyar egység jött át a mi oldalunkra. Belőlük alakult meg a Budai Önkéntes Ezred, mely több mint kétezer főből állt, melynek parancsnokául a fasizmust gyűlölő Variházy Oszkár alezredest nevezték ki. Az ezredben különböző korú és foglalkozású emberek voltak. A ezred soraiban nem csak katonák voltak. Voltak fiatal munkások, egyetemisták, tanárok, mérnökök. A szovjet parancsokság bizalommal tekintett az új alakulatra. És a Budai ezred már az első harcban megerősítette, hogy méltó erre a bizalomra és képes a nehéz harci feladatok megoldására.
A harcosok körbeállták a dunaiakat és rövidesen a tengerészgyalogosok és a magyar önkéntesek között meleg, baráti kapcsolat alakult ki.
Én különösen közel kerültem a rohamcsoport katonáihoz, akiket egy fiatal, nagyon energikus zászlós, Kőszegi Albert vezetett. Ez a csoport magyar sportemberekből állt. Szekeres János tizedessel és Tóth Gyurka közlegénnyel barátkoztunk össze leginkább. Mindketten a Budapesti Testnevelési Egyetem hallgatói voltak. Igaz, Szekeres Jánost a háború a negyedik évfolyamon találta meg, és a tizenkilenc éves Gyurka épp csak elkezdte tanulmányait. Nagyon különbözőek voltak - a férfias, merengő tekintetű János és az örökké vidám, könnyelmű Gyurka. Ők a németek mögöttes területéről jöttek, jól ismerték a német csapatok elhelyezkedését Budán. És ez nagyon sokat segített a felderítőinknek, amikor átszivárogtak a frontvonalon.
Mi, felderítők különösen nagy mértékben vettük igénybe magyar barátaink segítségét. Emlékszem a huszonéves egyetemistára Kocsis Máriára, aki a Nyugati Pályaudvar közelében lakott, és a negyvenes Kékes Józsefre a Sallai Imre utcából. Az ő segítségüknek köszönhetően sikerült a dunai felderítőknek megszerezni a Budapest körzetében lévő aknamezőket ábrázoló Duna térképet.
A fasiszták, hogy megpróbálják megnehezíteni a szovjet hajók műveleteit a Dunán, a folyót erősen elaknásították. Az új év kezdetén a felderítők parancsot kaptak, hogy találják meg a német aknamezőket ábrázoló térképet. A feladat nem volt könnyű és a térképet rövid időn belül kellett megszerezni. Ebben is a magyar elvtársak segítettek.
A fasiszta főparancsnokságról nagyon nehéz ügy lett volna elhozni a térképet. Másik lehetőséget javasoltak. Maguk a fasiszták is használták a Dunát és a rajta lévő hajóikkal terhet szállítottak. Ez azt jelenti, hogy a lerakott aknák számukra is veszélyt jelentettek. Ezért az aknamezők koordinátáit átadták a Magyar Hajózási Társaságnak is. Természetesen ott is biztonságosan őrizték. De egy dolog - a német főparancsnokság és egy másik dolog - a félcivil Hajózási Társaság, ahol bizonyára vannak szimpatizánsai a Szovjet Hadseregnek.
Így is történt. Magyar elvtársainktól megtudtuk, hogy a dunai térképeket a Magyar Hajózási Társaság épületében a második emeleten őrzik a titkos részlegen egy tűzbiztos széfben.
Parancsnokunk, Viktor Kalganov főhadnagy eldöntötte, hogy behatolunk a megszállt Budapestre és elraboljuk a térképet, főleg miután kiderült, hogy a Hajózási Társaság részben megrongálódott épületét egyetlen őrszem őrzi és nem jelent nagy nehézséget bejutni oda.
Egy januári estén mi, a három felderítő - Viktor Kalganov, Vaszilij Globa és én, - biztonságosan átjutottunk a frontvonalon és Budapestre értünk. A barátunk, Kékes József munkás melegen üdvözölt minket lakásában. Nála éjszakáztunk minden gond nélkül. Vártuk az estét. Mindannyian civil ruhában voltunk, de eldöntöttük hogy sötétedésig nem hagyjuk el a házat. Tizenkilenc órakor megérkezett hozzánk Kocsis Mária egyetemista. Ő elvezetett minket a Hajózási Társaság épületéhez. Ez a séta olyan volt mint a felderítéseink, hogy a helyszínen szemrevételezzünk mindent és kiválasszuk a műveleti tervet.
Az idő hideg volt, viharos szél fújt. Erősen fagyott. De Budapest utcáin még sok ember volt. Mindannyian siettek valahova és nem fordítottak ránk figyelmet. Kézen fogva vezettem Marit, mint egy lovag. Kalganov és Globa mögöttünk mentek.
Végül Mari elkezdte igazgatni a kabátja gallérját. Ez azt jelentette, hogy megérkeztünk a keresett házhoz. A Hajózási Társaság épületének ajtajai zárva voltak, annak közelében, köpenyének gallérját felhajtva egy géppisztolyos őr sétált. Egyedül volt, és ahogy láttuk, az épület egyik végétől a másikig ment és még a sarkon is befordult. Az épület egy része megrongálódott és deszkákkal volt elkerítve.
Kalganov köhögött, jelt adva, hogy minden tiszta, és most most már hazamehetünk. Marit hazakísértük, azután parancsnokunk elmondta tervét az akcióról.
Az éjszakai órákban mindhárman a Hajózási Társaságnál voltunk. Megvártuk, míg az őrszem befordult a sarkon, átszaladtunk az utcán, benyomtuk a deszkákat és bejutottunk a házba.
A vázlat alapján tudtuk, hol található a titkos részleg. Kalganov bekapcsolta a zseblámpáját. Magyar barátaink elmondása szerint csak nappal volt ügyelet az épületben. Így is volt. Óvatosan felmentünk a második emeletre. Jobbra a harmadik ajtón vas borítás volt, a fölötte lévő ablakot vasrács zárta le. Mindig csodáltam, hogy parancsnokunk milyen ügyesen tud felkészülés nélkül lőni. És itt még jobban meglepett az, hogy milyen tehetségesen és gyorsan megtalálta a kulcsot a trükkös zárhoz. Kinyitotta és kitárta az ajtót.
A legnehezebb dolog a széf kinyitása volt. Megvárva, míg a közelben robban egy lövedék, felrobbantotta az ajtóra függesztett TNT tömböt. A robbanás után hallgatóztunk. A őrszem ugyanúgy járt mint eddig, láthatóan egy új lövedéknek tulajdonítva a robbanást. Kalganov hamarosan kinyitotta a széfet, kidobált belőle valamilyen füzeteket, majd átadta nekem és Globának a nagy csomag térképet.
- Világítsd meg, - utasította Globát a parancsnok.
Kicsomagolta a térképet. Lentről-felfelé tekergett a Duna, vörös tussal jelölték meg rajta a aknamezők helyét. Igen, pont ezekre a térképekre volt szükségünk.
Az értékes szállítmányt a kabátunk alá tömtük.
A Hajózási Társaság épületéből szerencsésen kijutottunk. Csak amikor a frontvonalon mentünk át, akkor vettek észre minket a fasiszták. Tüzet nyitottak. Jó, hogy az aknavetőink fedeztek minket. El is értünk épségben a sajátjainkhoz. Az értékes térképeket elküldtük Szverdlov I. osztályú kapitánynak.

A bejegyzés trackback címe:

https://pomz.blog.hu/api/trackback/id/tr5215175824
süti beállítások módosítása