Az eredeti mű: Mihail Vlagyimirovics Asik: A 83. önálló Novorosszijszki-Dunai, kétszeresen Vörös Zászlós, Szuvorov renddel kitüntetett Tengerészgyalogos Dandár. 1944-1945, Moszkva, 2008. Alábbi a Budapest c. fejezet egy részlete olvasható.

A 76 mm-es tüzérosztály 3. ütege tűzszakaszának parancsnoka A. M. Kirillov hadnagy a szerzőhöz írt levelében így írta le a kialakult helyzetet: - "...behívtak az osztálytörzshöz. Ott M. L. Zsevzsik őrnagy (a 76 mm-es tüzérosztály törzsfőnöke) parancsot adott, hogy a sötétség beálltával az üteget állítsuk páncélvédelemre a Budáról kivezető út elágazásához. Az ütegünk így két tűz közé került. Hallgattuk az ágyútűz hátulról érkező morajlását. Az ütegünk öt napon keresztül állt páncélvédelemben. Az ágyúkat gondosan álcáztuk. Nappal három fő állt szolgálatban az ágyúknál, a többiek meg egy háromemeletes ház pincéjében pihentek. Éjszaka az üteg teljes harckészültségben volt, hogy visszaverje a tankokat és a gyalogsági támadásokat... Egyik reggel épphogy megérkeztünk az éjszakai szolgálatból, amikor valaki hirtelen beszaladt a pincébe és azt kiabálta, hogy a németek légideszantot dobtak le. Mi - a fegyverekért és kirohantunk a pincéből. Látjuk, hogy tényleg ejtőernyők ereszkednek le. De amikor közelebbről megnéztem, rájöttem hogy ezek konténerek. Három közülük a mi területünkön esett le. Az egyikben géppuska hevederek és gránátok voltak, a másikban - sajt és vaj, a harmadikban - benzin. A harckocsi veszélyt nemsokára felfüggesztették és az ütegünk visszatért korábbi állásába a töltéshez."

1945 január közepén a parancsnoki pontján megsebesült a 144. zászlóalj parancsnoka A. K. Frolov őrnagy. Hogy ez hogyan történt, azt D. M. Szerdjucsenko géppuskás közlegény írta meg a szerzőhöz írt levelében:

- "...Az állásunk ellen intézett aknavető-tűzcsapás ideje alatt Frolov őrnagy felment a textilgyár tornyában lévő megfigyelőpontra. Onnan jól belátható volt az összes ellenséges tűzfészek. Az egyik akna a megfigyelőpont közelében robbant fel és Frolov őrnagyot megsebesítette a fején. Én ekkor jöttem ki a bunkerből és megláttam a föntről lejövő őrnagyot. Az egyik kezével a fejét tartotta, a másikkal a korlátra támaszkodott. Az arcán vér folyt. Felrohantam hozzá és ő, az eléggé megtermett férfi rám, a kicsire támaszkodott. Nagy nehezen elvezettem őt a segélyhelyre, ahol Savkova, a szanitéc szolgálat kapitánya orvosként dolgozott..."

A. K. Frolov őrnagy nem tért vissza a kórházból. Azt beszélték, hogy beiratkozott az M. V. Frunze nevét viselő hadiakadémiára. De a 144. tengerészgyalogos zászlóalj nem sokáig maradt zászlóaljparancsnok nélkül. Ez idő tájt tért vissza a kórházból I. G. Beljak őrnagy és átvette a 16. zászlóaljának parancsnokságát.

Az elhunyt N. I. Petrov őrnagy zászlóaljparancsnok helyettes helyére a géppuskás század parancsnokát I. J. Kulist nevezte ki. A géppuskás századot V. Konovalenko főhadnagy vette át. A 16. zászlóalj elhunyt törzsfőnöke helyére pedig G. Permjakov őrnagyot küldték. A munka nélkül maradt, a 16. zászlóalj parancsnoki posztját ideiglenesen betöltő V. P. Bisztrov sorhajóhadnagyot kinevezték a távozó A. K. Frolov őrnagy helyére - a 144. tengerészgyalogos zászlóalj parancsnokává.

Viktor Pavlovics Bisztrov akkoriban a 83. dandár egyik legkiemelkedőbb tisztje volt. Július-augusztusban a 305. zászlóaljat vezette. Majd, miután D. D. Martinov őrnagy visszatért a kórházból, a dandár törzsben dolgozott. A Gerjeni deszant műveletben felváltotta a sebesült zászlóalj parancsnokot, átvette a 16. zászlóalj parancsnokságát, és elvezette a nehéz utakon, sok harcon keresztül, Buda kerületeibe. Most ismét fel kellett váltania, vagy inkább - leváltania a 144. zászlóalj megsebesült parancsnokát. V. P. Bisztrov igazi katonatiszt volt, részt vett Odessza védelmében, Szevasztopol és a Kaukázus védelmében. A 144. zászlóaljat átvéve hősiesen vezette azt az 1945-ös győzelem küszöbéig.

A 144. zászlóaljhoz kerülve V. P. Bisztrov sorhajóhadnagy igyekezett bemutatkozni. Legelőször is aktivizálta a felderítést. A zászlóalj felderítők már többször próbáltak "nyelvet" szerezni, de nem jártak sikerrel.
Az olvasó számára már ismert újságban, melyet a 144. zászlóalj törzsfőnöke A. A. Szidorovics kapitány vezetett, van egy bejegyzés a felderítők egyik sikertelen kutatásáról. A kutatás során sikerült egy német géppuskást foglyul ejteniük, aki éjszaka szolgálatban volt a géppuskájánál. De, mikor a felderítőcsoport visszatért, a "nyelv" annyira ellenállt, hogy a felderítőknek végezniük kellett vele. Az elfogó csoportot ebben a sikertelen küldetésben a Dicsőség Rend mindhárom fokozatának birtokosa V. Sz. Grisin főtörzsőrmester vezette.

A szerző több mint egy évig szolgált ugyanabban a zászlóaljban mint Vaszilij Szemjonovics Grisin és a háború után levelezett vele. Nem volt magas műveltségű ember, de miután tudomást szerzett a szerző azon szándékáról hogy a dandár történetét megírja, a segítségére sietett. Felderítő szakaszának Budán végzett harci szolgálatairól így mesélt a levélben: - "...a vasúti pálya mellett voltunk védelemben. Ön bizonyára emlékszik rá, a felderítőszakaszunknak megparancsolták hogy végezzen harcfelderítést. Délután elmentünk az Ön körzetébe. Ön azt is mondta: - "Mit csinál? Mindannyiukat megölik!" De a parancs az parancs. A vasútvonal mentén kúsztunk a futóárokig. Megparancsoltam - mindenki dobja el a gránátot, majd majd vonuljon fedezékbe. Micsoda tűzzel feleltek a németek! Ijesztő volt nézni. Még egy támadást csináltunk és visszatértünk. A zászlóaljtörzs a cukorgyár pincéjében volt..."
A szerző sok ilyen, a frontélet felbecsülhetetlen értékű részleteit tartalmazó levelet kapott. Elmesélték, amit átéltek, nagyon gondoskodó emberek, akik tisztában vannak azzal, milyen fontosak a Nagy Honvédő Háború történetének részletei. Az egyikük - aktív felderítő-katona a Szovjetunió Hőse Dimitrij Dimitrijevics Vonljarszkij, a budai harcokról mesélve, lezseren megjegyezte: - "..."nyelveket" hoztam, jártam a csővezetékben...". Ki az, aki ne hallott volna a Budán harcolók közül a végtelen föld alatti járatokról - katakombákról a város alatt, melyek a török időkből és talán a római birodalom idejéből maradtak fenn. Rajtuk kívül, léteztek csatorna járatok-csövek és közönséges pincék az épületek alatt. Beszélték, hogy az egyik ház pincéjéből át lehet jutni a másik ház pincéjébe és így a város egész területe alatt át lehet jutni. És átjutottak! A flottila felderítői is jártak ezeken az útvonalakon. Az egységük Budapest déli elővárosában - Albertfalván volt, elég közel a 83. tengerészgyalogos dandár törzséhez.
J. F. Sztrehnyin moszkvai író a dunai felderítők hőstetteiről írta a maga idejében elég népszerű könyvét: "A szakállas osztag". De írásait összevetve azzal, amit meg lehet ismerni a dokumentumokból és egyéb megbízható forrásokból, a szerző meg van győződve róla, hogy Jurij Fedorovics Sztrehnyin egy művészi alkotást hozott létre - egy érdekes regényt, nem többet. Ezzel együtt, tisztelegve az író fantáziája előtt, meg kell jegyeznünk hogy amiről mesélt, annak nagy része teljesen valós tényeken alapul. Nem minden úgy volt, de attól még volt! A dunai flottila felderítői V. A. Kalganov főhadnagy vezetésével valóban mentek felderítő kutatásokra Buda föld alatti járataiban, és hogy erősítsék kis csoportjukat a 83. tengerészgyalogos dandár legfelkészültebb felderítőit vitték magukkal.

Ismerkedjünk most meg a háborús idők ma már történelminek számító dokumentumaival. Ez a Dunai flottila felderítőjének, Malahov Arkagyij Georgijevics vörösflottilásnak a kitüntetési jegyzéke.

Ezek után a szavak után: "A különleges haditett vagy érdem rövid leírása" - az alábbi szöveg következik: "13 felderítő harci művelet résztvevője (ebből háromszor az ellenség hátában)". A Budapestnél folyó harc ideje alatt, és magában a városban is kivételes bátorságot, merészséget és férfiasságot tanúsított.