Az eredeti mű: Mihail Vlagyimirovics Asik: A 83. önálló Novorosszijszki-Dunai, kétszeresen Vörös Zászlós, Szuvorov renddel kitüntetett Tengerészgyalogos Dandár. 1944-1945, Moszkva, 2008. Alábbi a Budapest c. fejezet egy részlete olvasható.

Még 1944 októberében az 1. magyar hadsereg parancsnoka, Miklós Béla vezérezredes törzsének egy részével átállt a mi oldalunkra. Hamarosan parancsot adott az orosz hadsereggel szembeni harci műveletek beszüntetésére és az Ideiglenes Nemzeti Kormány élére állt a Vörös Hadsereg által felszabadított Debrecenben. Onnan a magyarok felé fordult azzal a felhívással, hogy fordítsák fegyvereiket a német megszállók ellen.

Nemsokára az ostromlott Budapesten a magyar katonák és tisztek nem csak egyszerűen elkezdték megadni magukat, hanem fegyverrel a kezükben átállni a Vörös Hadsereg oldalára azzal a kéréssel - adjanak nekik lehetőséget, hogy a fővárosukért harcolhassanak, hogy gyorsabban kiűzhessék a megszállókat. Budán az önkéntesekből katonai egységeket kezdtek alakítani. Kezdetben ezek önálló századok voltak. Szovjet és zsákmányolt fegyverekkel szerelték fel őket, az egyenruha, a megkülönböztető jelzések és rangok magyarok maradtak.

A 83. tengerészgyalogos dandárban mind a három zászlóalj állományába kerültek önkéntes századok. A 16. önálló tengerészgyalogos zászlóaljhoz a Pogonyi István által vezetett század érkezett; a 144. zászlóaljba - a Német Imre vezette század, a 305. zászlóaljba a Kőszegi Albert zászlós vezette század került.

A 16. zászlóalj írnoka P. D. Filippenko őrmester a szerzőhöz írt levelében megjegyezte: - "...A magyarokat én regisztráltam. Azonnal fegyvert adtunk nekik. Éjszaka történt mindez. Azután kivitték őket a frontvonalra. Alimov tengerészkadét kísérte őket. A fiaink azt mondták, hogy a magyarok kevésbé harcoltak, de mindannyian beszélgettek az ellenséggel, befolyásolták a saját katonáikat, és azok elkezdték megadni magukat, és utána a németek ellen harcolni..."

Mindhárom század aktívan részt vett Buda ostromának utolsó napjaiban, és mindegyikük mély nyomot hagyott a velük harcoló tengerészgyalogosok emlékezetében. A 16. zászlóalj parancsnoka I. G. Beljak őrnagy meglehetősen hosszú levélben írta meg, hogyan fogadta zászlóalja a magyar századot és a fejezetet ezekkel a szavakkal zárta le: "...emlékszem, hogyan ismerkedtem meg Pogonyi kapitánnyal. Amikor kezet ráztunk, azt mondta nekem a tolmácson keresztül: - "Örülök, hogy ezekben a szörnyű napokban megismerkedhettem a Vörös Hadsereg tisztjével, akivel harcba kell mennem, hogy megtisztítsuk szülővárosomat a fasiszta szörnyetegektől..." Így emlékezett a dicsőséges Iván Grigorjevics Beljak zászlóaljparancsnok 40 év után erre a történelmi eseményre.

Figyelemreméltó, hogy a vitéz magyar Pogonyi Iván kapitány nevét megemlítik a 83. tengerészgyalogos dandár történelmi feljegyzéseinek archívumában. A szerzőnek sikerült kapcsolatba lépni vele és néhány levelet váltani az 1970-es években. Egy részlet a leveléből:; - "...A felfegyverzés és a dokumentumok átadása céljából az egységünk a szovjet harcvonalak mögé ment Budafokra. Itt kaptunk egy igazolást Vlaszov ezredes aláírásával arról, hogy a 17204-es postai számú egységben harcolunk (a 83. dandár tábori postája) a magyar önkéntes osztagban..."

A magyar önkéntesek 16. zászlóaljba érkezéséről legrészletesebben I. L. Bulgakov híradós közlegény írt a szerzőnek: - "...1945. február 11-én kora reggel értesültünk róla mi közlegények, hogy a zászlóaljunkhoz érkezik egy század 200 fő magyar önkéntessel, akik velünk együtt fogják megrohamozni a házat. Ebben az időben híradós voltam és a zászlóaljtörzzsel biztosítottam az összeköttetést, mely közvetlenül a frontvonalon helyezkedett el. A zászlóaljunkban elég kevés harcos volt. Úgy vélem, nem több mint 100-150 fő. És 200 főnyi magyar - ez nagy segítség számunkra.
A szobába, ahol a törzsfőnök volt meg én, és még 3-4 fő, bejött a magyar önkéntes század parancsnoka és a tolmács. A tolmácsra egyáltalán nem emlékszem. A századparancsnok magas, erős tiszt volt. Ránézésre 30-35 éves volt. Szinte vigyázzban állt a törzsfőnökünk előtt, aki egy zsámolyon ült. A tolmácson keresztül, magázó módban, ami számomra zavaró és kellemetlen volt, azt mondta: - "Most, pontosabban reggel 7:00 órakor 30 perces tüzérségi előkészítés lesz. Azután - ötperces szünet, majd még háromperces csapás. Azután ön haladéktalanul elengedi a katonáit ennél a háznál...

Amikor eljött az idő... a századparancsnok számomra ismeretlen parancsot adott a szakaszvezetőinek. Azok egyenként hangosan megismételték, párba állították a katonákat, akik azonnal alakzatba álltak. Na, gondoltam, ki harcol így az utcai harcban. Most semmi se marad belőletek. Mi, amikor az utcai harcban támadtunk, egymás után futottunk fedezéktől fedezékig. Ők meg kiteszik magukat a géppisztoly és géppuskatűznek. De itt csoda történt. Az ellenség által megszállt házakból elkezdtek előjönni a magyar katonák és az önkénteseinkhez menve, elkezdtek velük kezet rázni. Úgy vélem, hogy ebben a körzetben az önkénteseink nem szenvedtek veszteséget."

A 305. önálló tengerészgyalogos zászlóaljnak a 7. magyar önkéntes századot adták át. Parancsnokával, a Budapesten élő Kőszegi Alberttel a szerzőnek sikerült kapcsolatba lépnie.

"Szmirnov ezredes nevét sokan ismerik nálunk, - írta a szerzőnek Kőszegi Albert, - emlékszem, hogy a harc előtt elvitt minket a mai Kelenföldre és velünk ebédelt..."

Leonyid Konsztantyinovics Szmirnov nagyon tapintatos és tapasztalt volt az internacionalista harcosokkal kapcsolatban. Nagyra értékelte a magyar hazafiak nemes szándékát. A háború előtti időkben Szmirnov ezredes határőr ezredet vezetett és sok internacionalistát ismert személyesen. Bulgáriában, ahol a dandár partvédelemben volt, Leonyid Konsztantyinovicsnak sok barátja volt a helyi bolgár forradalmárok között. Nagyra értékelte a nemzetközi barátságot és ezt a tulajdonságot belenevelte a tengerészgyalogosokba is. A dandárparancsnok befolyása és tekintélye nagyban meghatározta a viszonyt, amellyel a tengerész dandár a váratlan elvtársaikat fogadta. A budai harcok résztvevői közül sokan emlékeztek a tengerészgyalogos zászlóaljakban a magyar hazafiak számára nyújtott meleg fogadtatásra. Így írt oroszul a szerzőnek a magyar önkéntes Kaposvári Ádám: - "...Fáradtak és legyengültek voltunk, ezért jólesett az önök baráti fogadtatása. Sosem felejtem el az első csajkát. Tele volt és forró volt és ezért elejtettem - egyszerűen eldobtam a kezemből. Megijesztett. De ekkor fölém hajolt egy kék egyenruhás harcos, elmosolyodott és nem hittem a szememnek: felajánlotta nekem, hogy újratölti a csajkát..."

A 144. tengerészgyalogos zászlóaljhoz a 8. magyar önkéntes század érkezett. Ezt Német Imre kapitány vezette, aki csak néhány napja állt át hozzánk. Ő úgy emlékezett, hogy a században 110-120 katona és 8-9 tiszt volt.

A brigádhoz érkező magyar önkéntesek jogállását L. K. Szmirnov ezredes az 1945. február 10-i parancsában határozta meg: - "Az Önkéntes magyar hadseregnek az egységparancsnokok részére átadott egységeit teljes ellátásra kell venni, egyenlő félként kell kezelni, nem engedhető meg zaklatás és semmilyen incidens. Azokat a foglyul ejtett tiszteket és katonákat, akik önként kinyilvánítják, hogy harcolni akarnak a németek ellen, fel kell fegyverezni és be kell vonni a magyar századok műveleteibe..."