Az eredeti mű: Mihail Vlagyimirovics Asik: A 83. önálló Novorosszijszki-Dunai, kétszeresen Vörös Zászlós, Szuvorov renddel kitüntetett Tengerészgyalogos Dandár. 1944-1945, Moszkva, 2008. Alábbi a Budapest c. fejezet egy részlete olvasható.

"Szmirnov ezredes röviden, világosan és érthetően jelentett, rendkívül jól ismerve az ügyet. Kifogástalanul, méltóságteljesen viselkedett. A hadseregparancsnok kérdéseire, melyekből kiérződött a dandár műveleteivel kapcsolatos elégedetlenség, nyugodtan és meggyőzően felelt. Figyelmesen néztem a férfias, erőt sugárzó arcát és egyre jobban becsültem ezt a katonatisztet. Szmirnov ezredes kifejezetten bátor ember volt, szókimondó éles természettel. A tengerészgyalogosok nagyon kedvelték."
Nem ez az egyetlen nyilatkozata magas rangú vezetőknek arról, hogy milyen ügyesen irányította a dandárját L. K. Szmirnov ezredes. Hogy ne vakon cselekedjen, sok kiváló felderítőt nevelt ki. Ugyanakkor sosem feledkezett meg arról, hogy mindhárom zászlóaljának felderítését erősítse. Szmirnov ezredes még Bulgáriában a fő felderítő századából olyan srácokat adott át a zászlóaljak felderítő szakaszainak, akik nem csak erősítették őket, hanem sok mindent megtanítottak a fiatal felderítőknek. Ezért a törzs felderítésből a 16. zászlóalj felderítőszakaszának szakaszparancsnok helyettessé nevezte ki P. A. Morozovot, akit a Dnyeszter torkolatnál való átkelésnél véghezvitt hőstette miatt a Szovjetunió Hőse címre terjesztettek fel.

A 305. zászlóaljba helyezték át a dandár-felderítés tisztjét M. A. Sziszojev hadnagyot.

Új minőségében eljárva - a törzsfőnök felderítési helyetteseként a jugoszláviai Vukovárnál végrehajtott deszant műveletben kitüntette magát és a Szovjetunió Hőse címre terjesztették fel. Ugyanakkor a dandár felderítésből a 305. zászlóaljhoz áthelyezték D. D. Vonljarszkij őrmestert, aki a Szovjetunió Hőse címre való felterjesztést a Tarhan foki és a Kercs félszigeti deszant műveletben való kiválóságáért érdemelte ki.

Ezek a hősök most Budapest kerületeiben működtek és Szmirnov ezredes szigorúan figyelemmel kísérte a harci sikereiket.
Figyelembe kell venni, hogy a dandár zászlóaljai számukra teljesen ismeretlen városrészeken jutottak el a Budán lévő vasúti töltés vonaláig és gyengén felderített útvonalon haladtak. A város térképei-vázlatai csak sokkal később kerültek a tisztek kezébe, szintén a felderítők erőfeszítéseinek köszönhetően. A 83. dandár harcrendje a "damba"-nak nevezett vasúti töltésnél az alábbi volt. A jobb oldalon a Dunától a "damba" mentén foglalt állásokat A. K. Frolov őrnagy 144. tengerészgyalogos zászlóalja.
A harcrend közepén a "damba"-nál lévő házakban, gyakorlatilag a vasúti töltés tőszomszédságában volt állásban D. D. Martinov őrnagy 305. tengerészgyalogos zászlóalja. A bal szárnyon a töltéstől a Kelenföldi pályaudvarig a 16. tengerészgyalogos zászlóalj foglalt állást V. P. Bisztrov sorhajóhadnagy ideiglenes parancsnoksága alatt.

A németek feltehetően jól megerősítették előre ezt a vonalat, a védelem számára kényelmes volt és nem volt olyan egyszerű áttörni rajta, főleg a tengerészgyalogság számára, akik a műveleteiket mindig tankok és egyenlőre tüzérosztály nélkül végezte, ráadásul minimális lőszerkészlettel. A németek által megszállva tartott vasúti töltés tetején árkok futottak végig a sínek mentén, alattuk pedig több sorban spirális drótakadály húzódott. Ezen a helyszínen játszódtak a Budapestért folyó harc első heteinek főbb eseményei.
A dandár három zászlóalja még körbe sem nézett az új vonalon, nem tanulmányozta az ellenséges vonalakat, amikor egymás követték a parancsok, hogy: "Előre!" és újra csak - "Előre!". Még az 1945-ös Új évre virradó éjszakán is támadtunk. És ez az éjszaka sokak számára emlékezetes maradt. A 144. zászlóalj sávjában a lövészszázadok, követve a parancsokat, folyamatosan támadták a megerősített "damba"-t. Amikor G. V. Kalmükov főhadnagy az embereit támadásba vezetve (szakaszparancsnokai már mind kiestek a sorból) ismét felszaladt a töltésre, néhány lépés után lövedék robbant.
A századparancsnok sokak szeme láttára elesett, és fekve is maradt földön. Nem tudva hogy él-e még a parancsnok vagy sem, biztonságos helyre cipelte őt a fiatal cigány-katona Fegya Aszanov, aki hamarosan szintén távozott sebesülés miatt. A kórházban Kalmükov hadnagy lábát amputálták. Ugyanazon a napon a 144. zászlóaljban életét vesztette A. I. Makszimovics főhadnagy. Százada az egyszintes házak csoportjában foglalt állásokat. A vízhez közel pedig, a téli, ködös Dunaparton földbunkerekben és árkokban védekezett D. P. Bujankin hadnagy 3. százada. A század védelmi körletét A. Szajenko hadnagy 45 mm-es ágyúi, V. I. Tkacsenko kapitány századának állványos géppuskái és N. Sz. Karaszjev kapitány aknavetősei erősítették meg.

A szerzőnek módjában áll részleteket idézni az akkor tizennyolc évesen aktívan harcoló aknavetős N. E. Litvinyuk leveléből, mely ezen könyv számára íródott: - "... December 30-ig teljesen megtisztítottuk az ellenségtől Buda déli részét és védelmi állást foglaltunk a vasúti töltés mentén, mely attól a vasúti hídtól jön, amit a németek a szemünk láttára röpítettek a levegőbe. Kényszerből vettünk fel védelmi pozíciót: az emberek kimerültek és a lőszer is elfogyott. Két aknavetős egységet áthelyeztek a bal szárnyra (a szövőgyár udvarára, ahol később a zászlóaljtörzs helyezkedett el). A németek bizonyára rájöttek, hogy nincs mivel lőnünk, mert elkezdtek pimaszul, rejtőzködés nélkül sétálni a töltés mentén. Itt sebesültem meg egy német nehézakna támadásban 1945. január 4-én, légnyomást kaptam és körülbelül egy hétig az alagsorban feküdtem, ahol a szanitéc egységünk helyezkedett el..."
A 2. század parancsnokának A. I. Makszimovicsnak a helyére, aki a töltésnél folyó harcok első napján életét vesztette, januárban kinevezték a tartalékból érkező F. A. Orimenko kapitányt. A 144. zászlóalj törzsfőnöke, A. A. Szidorovics kapitány által vezetett naplóba egy bejegyzés készült Orimenko kapitány szavaival: - "A századom a jobbszárnyon ment védelembe a Dunánál. Messze nem volt teljesen feltöltve és mindössze 19 főt számlált. De a meglévő automata fegyverekkel és kézi géppuskákkal, és az átadott, természetesen nem teljes állományú állványos géppuskás szakasszal a védelmet szilárdan megtartottuk, és az ellenség Budáról történő összes kitörési kísérlete sikertelen volt..."
A 305. zászlóalj a 144. zászlóaljjal majdnem egy időben érte a "dambánál" lévő vonalat. A 83. dandár harcrendjének közepén kapott helyet, egyetlen sorba húzódva szét a vonalukon. Másodlagos állások létrehozására vagy akár tartalék képzésére a dandárparancsnoknak már nem volt ereje. Ahogy a 144. zászlóaljnál, úgy a 305. zászlóalj szakaszán is több kísérlet történt a vasúti töltés átlépésére. De mindegyikük kudarccal végződött. Ezekért a támadásokért a zászlóalj drágán megfizetett. Súlyosan megsebesült (elvesztette a lábát) a 2. század parancsnoka K. M. Batyai főhadnagy, aki több mint két éve harcolt a 305. zászlóaljban.

Ugyanitt a "dambánál" sebesült meg súlyosan és a dandárhoz már nem tért vissza a 305. zászlóalj 3. századának parancsnoka E. G. Larikov kapitány. Ő szintén nem volt újonc a 83. dandárban - már harmadik éve harcolt ott. Részt vett a Kercs félsziget védelmében 1942-ben, megjárta Malaja Zemlját, átkelés a Kercsi szoroson és minden, amit a dandárnak át kellett élnie.

A 83. tengerészgyalogos dandár balszárnyának legszélén a 16. zászlóalj volt. A 2. századot I. Sz. Jelcov kapitány vezette, ő is a 83. dandár veteránja volt, a soraiban harcolt a Kaukázus védelmének napjaiban, részt vett a Krímért folyó harcokban.