Az eredeti mű: Mihail Vlagyimirovics Asik: A 83. önálló Novorosszijszki-Dunai, kétszeresen Vörös Zászlós, Szuvorov renddel kitüntetett Tengerészgyalogos Dandár. 1944-1945, Moszkva, 2008. Alábbi a Budapest c. fejezet egy részlete olvasható.

Budafokon a 144. zászlóalj végül egyesült a 16. zászlóaljjal, mely a budatétényi harcok után nyomult előre ide, és együtt bekapcsolódtak az utcai harcokba. Hamarosan ideérkezett a 305. tengerészgyalogos zászlóalj is Jugoszláviából. Az út egy részét vasúton tették meg. Azután tovább a Csepel szigetre, ahonnan páncélnaszádokkal szállították át a Dunán, ahogy a 144. zászlóaljat is. Ily módon december 27-én a 83. dandár mindhárom tengerészgyalogos zászlóalja ismét dandárparancsnokuk, L. K. Szmirnov ezredes parancsnoksága alatt állt és rögtön bekapcsolódott a Budafokon kibontakozó utcai harcba.

Arról, hogy a 305. zászlóalj hogyan kelt át Budára, részletesen beszámolt a szerzőhöz írt levelében I. J. Csalij őrnagy egykori törzsfőnök:

- "... A feladatunk a következő volt: éjszaka partra szállni harcolva (ha erre kényszerítenek)", elfoglalni a vasúti töltés déli oldalát, az "Orion" rádiógyárat és a lakóépületeket, melyek a töltés déli oldalán állnak.

A naszádok készen álltak a deszant fogadására. Végrehajtottuk a berakodást és 10-15 perc múlva már a jég peremén voltunk a jobb parton. A hajók nem tudtak közel menni a parthoz, a jégen kellett partra szállni, ami azt jelenti hogy nyakig vízben kellett a partra menni. Így is történt. Elázva jöttünk ki a vízből és azonnal harcfelderítésbe vetettük magunkat. Úgy emlékszem, mintha ma lenne, Martinov, Naumov és én gyorsan előrementünk, limonka-gránátokat dobálva, melyek rögtön fel is robbantak. Szerencsére az ellenség oldaláról nem volt válasz és a zászlóalj menetből elfoglalta az "Orion" gyár épületeit. Ott helyezkedett el a zászlóaljtörzs, a felderítőszakasz és a híradós szakasz is. A többi egység előrenyomult és védelmi állást foglalt a töltés mentén és a lakóépületekben. E házak ablakaiból lőttünk a Budát tartó ellenségre..."

Ide, a vasúti töltéstől délre húzódó vonalra érkeztek a dandár felderítő, géppisztolyos, utász és szanitéc századai, és velük együtt a dandár többi részlege és szolgálatai. A körülményeknek megfelelően, a zászlóaljak Buda déli elővárosába vették be magukat: - Budafok, Albertfalva és Kelenföld, - a déli vasúti hídtól jövő vasúti töltés mentén húzódó frontvonallal, melyet minden itt harcoló "damba"-nak hívott. A háromnapos folyamatos harc során az emberek rendkívüli módon elfáradtak, kifogytak a lőszerből, az OIPTD páncélelhárító ágyúival nyújtott tüzérségi támogatás gyenge volt, és még lőszerhiány is volt: az ellátás dunai átkeléssel történt, melyet a németek gyakran felrobbantottak a sodrásba küldött aknáikkal. Ezért a Duna jobb partján működő csapatok támogatása nagyon gyenge volt.

Az egyik éjszakai harcban a lőszerhiányban szenvedő tengerészgyalogosok nem állták a német gyalogság és a viadukt alól előmászó tankok ellentámadását, és fejvesztve vonultak vissza Budafokra. A 144. zászlóalj törzsfőnöke A. A. Szidorovics kapitány a szerzőnek írt egyik levelében így magyarázta ezt a kínos esetet:

- "A lőszer hiánya miatt Budapesten majdnem a kiindulási vonalig kellett visszavonulnunk a balszerencsés töltéstől. És amikor a lőszert meghozták, és még egy századot is a dandár tartalékából, akkor mi, pontosan 2-3 órányi éjszakai harccal újra elfoglaltuk elhagyott állásainkat és elértünk a töltéshez. Itt a sorainkban velünk együtt támadott maga Szmirnov ezredes is..." Sokan meséltek a szerzőnek a dandárparancsnok személyes részvételéről a töltéstől való visszavonulás során folytatott harcban. Igen, és akkor sok szó esett erről a dandárban is. Úgy tűnik, hogy a töltés alóli sietős menekülés ténye elég erős benyomást hagyott az emberek emlékezetében. A háború negyedik évében, az 1945-ös év küszöbén bármilyen, még a legrövidebb visszavonulást is elfogadhatatlannak és szokatlannak tekintettek. És az is volt. 

A dandár mérnöki szolgálatának egykori vezetője P. I. Kruglov alezredes a szerzőhöz írt levelében azt írja: - "...Amikor a dandár zászlóaljai arra kényszerültek, hogy elhagyják az állásaikat Budapestnél (a Budán lévő Édesipari Gyár és Budafok között), akkor a dandárparancsnok személyesen vezette az egységeket és a rohamot. Ennek eredményeképpen vissza lettek véve a régi állásaink... A legnehezebb volt a harci küldetések végrehajtása, amikor a dandár egyidejűleg volt alárendelve az összfegyvernemi parancsokságnak és a Dunai Katonai Flottilának is. Az alárendelésről szóló parancsok késve vagy egyáltalán nem érkeztek meg..." Így írt a törzs munkájában jártas tiszt. És valóban, a 83. tengerészgyalogos dandár a Budapest-hadművelet ideje alatt alá volt rendelve a Dunai Flottilának, a 46. hadseregnek, a 18. hadtestnek, a 23. hadtestnek, a 37. hadtestnek, az 1945. január 11-én létrejött Budapest Harccsoportnak. Milyen lehetett L. K. Szmirnovnak, ha - "az alárendelésről szóló parancsok késve vagy egyáltalán nem érkeztek meg", ahogy Péter Ivanovics Kruglov hadmérnök felidézte. Magas szolgálati beosztásának köszönhetően jól tájékozott volt ebben az ügyben.

A budafoki harcok alatt L. K. Szmirnov ezredes a karján sebesült meg. A 23. lövészhadtest egykori törzsfőnöke Sz. A. Andrjusenko altábornagy visszaemlékezésében a dandárparancsnokunk sebesülésével kapcsolatos harcra elég részletesen kitér. A "Duna partján" c. könyvében a tábornok ezt írta: - "A fasiszták Kelenföld környékén különösen heves ellenállást tanúsítottak. A Csepelről átdobott 83. tengerészgyalogos hadosztály lassan haladt előre. A hadseregparancsnok elégedetlen volt ezzel.
Egyik reggel a Törökbálint községben lévő hadtestparancsnokságra érkezett I. T. Slemin altábornagy hadseregparancsnok (I. T. Slemin altábornagy vezette a 46. hadsereget 1945. január 16-ig). A hadtestparancsnok részletesen beszámolt neki a hadtest alakulatainak harci műveleteiről, beleértve a tengerészgyalogos dandárt is, a nehéz körülményekről, amelyekben harcolt..." (a 23. lövészhadtestet M. F. Grigorovics vezérőrnagy vezette, de nemsokára, 1945. január 6-án a 83. tengerészgyalogos dandárt áthelyezték a 37. lövészhadtest alá, melyet F. Sz. Kolcsuk vezérőrnagy irányított).
"A hadseregparancsnok eldöntötte, - folytatja visszaemlékezését Sz. A. Andrjusenko tábornok, - hogy ellenőrzést végez a dandár támadási sávjában. Megparancsolta, hogy menjek vele a tengerészgyalogosok parancsnoki pontjára. Törökbálintról Kelenföldre mentünk. Gyorsan átcsúsztunk a terep nyitott részén, melyet a németek intenzíven lőttek aknavetőből, és néhány perc múlva a dandár parancsnoki pontján voltunk. Leonyid Konsztantyinovics Szmirnov dandárparancsnok megsebesült. A gyárépület alagsorában rögtön be is kötözték. Amíg Szmirnovot elsősegélyben részesítették, a hadseregparancsnok felment a megfigyelőpontra. A kőépület északkeletre néző tűzfalán számos megfigyelő rést vágtak. A felderítők ezeken keresztül rejtve figyelték meg a csatamezőt... A dandárparancsnokot bekötözték. Felment a megfigyelőpontra és részletes jelentést tett a dandár zászlóaljainak helyzetéről és az ellenség műveleteiről.