pomz

pomz

Budapest

10. rész

2020. július 24. - Sárosi Ádám

Az eredeti mű: Mihail Vlagyimirovics Asik: A 83. önálló Novorosszijszki-Dunai, kétszeresen Vörös Zászlós, Szuvorov renddel kitüntetett Tengerészgyalogos Dandár. 1944-1945, Moszkva, 2008. Alábbi a Budapest c. fejezet egy részlete olvasható.

kovalenko2.png

A tengerészgyalogosok örömmel fogadták a magyar feltöltést. Gyorsan összebarátkoztak az új fegyvertársaikkal. Mindenki kedvelte a vidám, bátor fickókat, merészségüket, egyszerűségüket és állandó segítőkészségüket. A Vörös Hadsereg oldalán harcoló magyar önkénteseket az emberek "вёрёш мадьяр"-nak kezdték hívni, ami fordításban azt jelenti hogy "vörös magyar". Sapkájukon és mellkasukon vörös szalagot viseltek. Az akkori körülmények között nem volt nehéz ilyen szalagokat készíteni a magyar szállító ernyőkből, melyeket éjszaka dobtak le az ostromlott német csapatoknak.

A váratlan feltöltést megkapva a 83. tengerészgyalogos dandár végül döntő támadásra indult Budán. Február 11-én kora reggel a dandár zászlóaljai rohamra indultak az elaknásított, szögesdróttal behálózott vasúti töltés ellen, amit mindenki úgy hívott - "damba". A 83. dandárban népszerű mondás volt akkoriban: - "Aki nem járt a dambánál - az Budát sem látta"A tüzérségi előkészítés lecsillapodott és a szögesdrót kerítésre gránátok repültek. A keletkezett réseken utánuk vetették magukat a tengerészgyalogosok. A lövedék- és gránátrobbanásoktól felszálló finom téglapor, a füsttel keveredve, sűrűn beborította a támadó sorokat. A réseken és az ablakokon beszivárogtak a védelemre átalakított házba, gránátokkal és géppisztolytűzzel kiverték az ellenséges gyalogságot. A résekből és pincékből egész nap másztak elő kezükben fehér rongyokkal az ellenséges katonák. Letették a fegyvereket, zsákokat, lőszert, felemelték a kezüket és kenyeret kértek. Másfél hónapnyi bekerítés után eléggé kiéhezettek voltak.

A dandár történelmi feljegyzéseiben, melyet a Védelmi Minisztérium Archívumában őriznek, (f.1890, op.1, gy.3) a 21. oldalon ezt az eseményt így foglalják össze: - "1945.02.10-ről 11-re virradó éjszaka elkezdődött a végső roham. Egy hirtelen csapással a 16. ötgyzlj áttörte az ellenség védelmének első vonalát és gyors előrenyomulásba kezdett, egyik háztömböt a másik után foglalva el. Fokozatosan vetették harcba a 305. zászlóaljat, majd a 144. zászlóaljat a Német kapitány által vezetett századdal".

Pogonyi Iván magyar kapitány már idézett levelében ugyanez az esemény a következőképpen néz ki: - "Mentünk előre az elpusztított, de még tűzerővel rendelkező német védelem felé. Házról házra a Kosztolányi Dezső térig (akkor Lenke). Innen a Móricz Zsigmond (akkor Horthy) tér irányába nyomultunk, majd, elhagyva a Feneketlen tavat, a Citadella felé. A német ellenállási gócoktól megtisztítva alkonyatra elfoglaltuk a Műszaki Egyetemet. A nap folyamán sok magyar katonát szabadítottunk fel, köztük mintegy ezer fő - a Variházy Oszkár alezredes vezette alakulat".

Variházy Oszkár alezredes, akit Pogonyi István kapitány megemlített, egy gyalogezred parancsnoka volt. Ennek vezetőjeként állt át a Vörös Hadsereghez. Őt bízták meg, hogy a magyar önkéntesekből alakítsa meg a Budai önkéntes ezredet, mely jó hírnévre tett szert. A háború utáni években tovább szolgált a magyar hadseregben és vezérőrnagyként fejezte be.

A 83. tengerészgyalogos dandár parancsnokának a 18. lövészhadtest parancsnoka felé adott harci jelentésében a magyar önkéntes egységekkel közösen folytatott harci műveletekkel kapcsolatban 1945. február 11-én bejegyezték:
"1. Az ellenség a dandár frontja előtt 1945.02.11. 9:00-ig aktív harci műveletet nem mutatott. Szórványos géppuskatüzet lőtt a frontvonalra és a dandár egységeinek védelmi mélységébe. 1945.02.11. 09:15-kor aknavető- és géppuskatűzzel tanúsított ellenállást a dandár támadó egységei és az Önkéntes magyar hadsereg 7. százada ellen. JU-52 szállítógépek 1945.02.11 5:00-08:00 között lőszert és élelmet dobtak le a Budán bekerített ellenséges csapatoknak.
2. Az Ön 0044-es számú 1945.02.10-én kelt hadparancsa szerint a 83. tgydd az Önkéntes magyar hadsereg egy századával támadásba ment. A 16. ötgyzlj egy magyar századdal, az ellenséges védelmet áttörve a névtelen háztömb térségében, a 2804-es és a 2810-es háztömbtől délre, és a támadást kifejlesztve 1945.02.11 13:00-ra elfoglalták a 2805-ös, 2810-es, 2806-os háztömböket, a 2808-as háztömbért harcot folytatnak. Ezalatt 80 magyar katonát ejtettek foglyul, akik csatlakoztak az Önkéntes magyar hadsereg aktív századához. Folytatva a támadást, a 16. ötgyzlj és a magyar hadsereg százada 14:30-ra elfoglalta a 2806 háztömbtől északra fekvő háztömböt. A magyar hadsereg 8. önkéntes századát felfegyverezték és 15:00-kor a siker kifejlesztése céljából a 144. ötgyzlj körzetébe küldték.
A 83. tgydd parancsnoka Szmirnov ezredes
A 83. tgydd törzsfőnöke Vlaszov ezredes"


Ez a harci jelentés megjelent a "A Szovjet Fegyveres Erők felszabadítási küldetése Európában a második világháborúban" című könyvben, Dokumentumok és anyagok No. 226. pp. 246-247 (Katonai Kiadó, 1985).

A dandár zászlóaljainak rohamcsoportjai az offenzíva első napjának közepére az alábbi pozíciót vették fel: - a jobbszárnyon lévő 144. zászlóalj a Budafoki út mentén végighaladva elérte a Dunán lévő Petőfi hídtól jövő Verpeléti utcát. A dandár harcrendjének közepén működő 305. zászlóalj a Fehérvári út mentén támadott, kiütötte az ellenséget a Móricz Zsigmond körtéren lévő házakból és belépett a régi utcák labirintusába, a járdákon nagyszámú lépcsővel, melyek a Gellérthegy lábától annak csúcsa felé futottak. A balszárnyon lévő 16. zászlóalj 13. órára, a magyar önkéntes századdal együtt elfoglalta a Lenke teret.
Ugyanakkor 80 magyar katona csatlakozott az önkéntes századokhoz. Ahogy a "Magyarország története" c. könyv 3. kötetében (Tudomány kiadó, 1972) a 478. oldalon írják, a 83. tengerészgyalogos dandár "Hadi naplójára" hivatkozva, a támadók 200 ellenséges katonát és tisztet pusztítottak el, 1590 főt ejtettek foglyul, köztük 83 tisztet.

Hogy milyen nehézségekkel járt mindez, a szerzőnek írt egyik levelében elmesélte a 305. zászlóalj géppuskás századának közlegénye A. T. Kovalenko az ukrajnai Talnoje-ból. "A hitlerista csoportosulás maradékának szétzúzása kemény munkával ért véget. Amíg a géppisztolyosok megtisztították az elfoglalt házat a németektől, mi felhúztuk a géppuskát a legfelső emeletre és a szomszédos házak padlásain keresztül tüzeltünk az utcákon és a kereszteződésekben. És hogy lépést tartsunk az általános támadással, lementünk, majd újra felmentünk az újonnan elfoglalt ház tetejére. Így ismétlődött akár tucatszor is, a kimerültségig dolgoztunk. A fiúk elestek a lépcsőn a fáradságtól. És azután még parancs jött - másszunk fel a hegy tetejére. (Ott most a szovjet katonák emlékműve áll). Mire felmásztunk arra a hegyre, már minden véget ért a segítségünk nélkül. És amikor leereszkedtünk, folyamatosan lőttek minket valahonnan. Sok elvtársam megsebesült, nekem pedig egy géppuskasorozat elvágta a kabátom szélét..."


A Buda elleni támadás első napjának estéjére a tengerészgyalogosok elérték az Imre herceg utcától északra fekvő lakónegyedeket és a Gellért szállónál lévő teret. Jobbra a németek által felrobbantott Ferenc József híd boltívei sötétlettek. Közvetlenül szemben a szálló sötét tömbjén túl magasodott a Gellérthegy sziklás csúcsa.budai_harcok_resztvevoi_16.png

Budapest

9. rész

Az eredeti mű: Mihail Vlagyimirovics Asik: A 83. önálló Novorosszijszki-Dunai, kétszeresen Vörös Zászlós, Szuvorov renddel kitüntetett Tengerészgyalogos Dandár. 1944-1945, Moszkva, 2008. Alábbi a Budapest c. fejezet egy részlete olvasható.

Még 1944 októberében az 1. magyar hadsereg parancsnoka, Miklós Béla vezérezredes törzsének egy részével átállt a mi oldalunkra. Hamarosan parancsot adott az orosz hadsereggel szembeni harci műveletek beszüntetésére és az Ideiglenes Nemzeti Kormány élére állt a Vörös Hadsereg által felszabadított Debrecenben. Onnan a magyarok felé fordult azzal a felhívással, hogy fordítsák fegyvereiket a német megszállók ellen.

Nemsokára az ostromlott Budapesten a magyar katonák és tisztek nem csak egyszerűen elkezdték megadni magukat, hanem fegyverrel a kezükben átállni a Vörös Hadsereg oldalára azzal a kéréssel - adjanak nekik lehetőséget, hogy a fővárosukért harcolhassanak, hogy gyorsabban kiűzhessék a megszállókat. Budán az önkéntesekből katonai egységeket kezdtek alakítani. Kezdetben ezek önálló századok voltak. Szovjet és zsákmányolt fegyverekkel szerelték fel őket, az egyenruha, a megkülönböztető jelzések és rangok magyarok maradtak.

A 83. tengerészgyalogos dandárban mind a három zászlóalj állományába kerültek önkéntes századok. A 16. önálló tengerészgyalogos zászlóaljhoz a Pogonyi István által vezetett század érkezett; a 144. zászlóaljba - a Német Imre vezette század, a 305. zászlóaljba a Kőszegi Albert zászlós vezette század került.

pogonyi.png

A 16. zászlóalj írnoka P. D. Filippenko őrmester a szerzőhöz írt levelében megjegyezte: - "...A magyarokat én regisztráltam. Azonnal fegyvert adtunk nekik. Éjszaka történt mindez. Azután kivitték őket a frontvonalra. Alimov tengerészkadét kísérte őket. A fiaink azt mondták, hogy a magyarok kevésbé harcoltak, de mindannyian beszélgettek az ellenséggel, befolyásolták a saját katonáikat, és azok elkezdték megadni magukat, és utána a németek ellen harcolni..."

Mindhárom század aktívan részt vett Buda ostromának utolsó napjaiban, és mindegyikük mély nyomot hagyott a velük harcoló tengerészgyalogosok emlékezetében. A 16. zászlóalj parancsnoka I. G. Beljak őrnagy meglehetősen hosszú levélben írta meg, hogyan fogadta zászlóalja a magyar századot és a fejezetet ezekkel a szavakkal zárta le: "...emlékszem, hogyan ismerkedtem meg Pogonyi kapitánnyal. Amikor kezet ráztunk, azt mondta nekem a tolmácson keresztül: - "Örülök, hogy ezekben a szörnyű napokban megismerkedhettem a Vörös Hadsereg tisztjével, akivel harcba kell mennem, hogy megtisztítsuk szülővárosomat a fasiszta szörnyetegektől..." Így emlékezett a dicsőséges Iván Grigorjevics Beljak zászlóaljparancsnok 40 év után erre a történelmi eseményre.


Figyelemreméltó, hogy a vitéz magyar Pogonyi Iván kapitány nevét megemlítik a 83. tengerészgyalogos dandár történelmi feljegyzéseinek archívumában. A szerzőnek sikerült kapcsolatba lépni vele és néhány levelet váltani az 1970-es években. Egy részlet a leveléből:; - "...A felfegyverzés és a dokumentumok átadása céljából az egységünk a szovjet harcvonalak mögé ment Budafokra. Itt kaptunk egy igazolást Vlaszov ezredes aláírásával arról, hogy a 17204-es postai számú egységben harcolunk (a 83. dandár tábori postája) a magyar önkéntes osztagban..."

bulgakov.png

A magyar önkéntesek 16. zászlóaljba érkezéséről legrészletesebben I. L. Bulgakov híradós közlegény írt a szerzőnek: - "...1945. február 11-én kora reggel értesültünk róla mi közlegények, hogy a zászlóaljunkhoz érkezik egy század 200 fő magyar önkéntessel, akik velünk együtt fogják megrohamozni a házat. Ebben az időben híradós voltam és a zászlóaljtörzzsel biztosítottam az összeköttetést, mely közvetlenül a frontvonalon helyezkedett el. A zászlóaljunkban elég kevés harcos volt. Úgy vélem, nem több mint 100-150 fő. És 200 főnyi magyar - ez nagy segítség számunkra.
A szobába, ahol a törzsfőnök volt meg én, és még 3-4 fő, bejött a magyar önkéntes század parancsnoka és a tolmács. A tolmácsra egyáltalán nem emlékszem. A századparancsnok magas, erős tiszt volt. Ránézésre 30-35 éves volt. Szinte vigyázzban állt a törzsfőnökünk előtt, aki egy zsámolyon ült. A tolmácson keresztül, magázó módban, ami számomra zavaró és kellemetlen volt, azt mondta: - "Most, pontosabban reggel 7:00 órakor 30 perces tüzérségi előkészítés lesz. Azután - ötperces szünet, majd még háromperces csapás. Azután ön haladéktalanul elengedi a katonáit ennél a háznál...

Amikor eljött az idő... a századparancsnok számomra ismeretlen parancsot adott a szakaszvezetőinek. Azok egyenként hangosan megismételték, párba állították a katonákat, akik azonnal alakzatba álltak. Na, gondoltam, ki harcol így az utcai harcban. Most semmi se marad belőletek. Mi, amikor az utcai harcban támadtunk, egymás után futottunk fedezéktől fedezékig. Ők meg kiteszik magukat a géppisztoly és géppuskatűznek. De itt csoda történt. Az ellenség által megszállt házakból elkezdtek előjönni a magyar katonák és az önkénteseinkhez menve, elkezdtek velük kezet rázni. Úgy vélem, hogy ebben a körzetben az önkénteseink nem szenvedtek veszteséget."


A 305. önálló tengerészgyalogos zászlóaljnak a 7. magyar önkéntes századot adták át. Parancsnokával, a Budapesten élő Kőszegi Alberttel a szerzőnek sikerült kapcsolatba lépnie.

koszegi.png

"Szmirnov ezredes nevét sokan ismerik nálunk, - írta a szerzőnek Kőszegi Albert, - emlékszem, hogy a harc előtt elvitt minket a mai Kelenföldre és velünk ebédelt..."

Leonyid Konsztantyinovics Szmirnov nagyon tapintatos és tapasztalt volt az internacionalista harcosokkal kapcsolatban. Nagyra értékelte a magyar hazafiak nemes szándékát. A háború előtti időkben Szmirnov ezredes határőr ezredet vezetett és sok internacionalistát ismert személyesen. Bulgáriában, ahol a dandár partvédelemben volt, Leonyid Konsztantyinovicsnak sok barátja volt a helyi bolgár forradalmárok között. Nagyra értékelte a nemzetközi barátságot és ezt a tulajdonságot belenevelte a tengerészgyalogosokba is. A dandárparancsnok befolyása és tekintélye nagyban meghatározta a viszonyt, amellyel a tengerész dandár a váratlan elvtársaikat fogadta. A budai harcok résztvevői közül sokan emlékeztek a tengerészgyalogos zászlóaljakban a magyar hazafiak számára nyújtott meleg fogadtatásra. Így írt oroszul a szerzőnek a magyar önkéntes Kaposvári Ádám: - "...Fáradtak és legyengültek voltunk, ezért jólesett az önök baráti fogadtatása. Sosem felejtem el az első csajkát. Tele volt és forró volt és ezért elejtettem - egyszerűen eldobtam a kezemből. Megijesztett. De ekkor fölém hajolt egy kék egyenruhás harcos, elmosolyodott és nem hittem a szememnek: felajánlotta nekem, hogy újratölti a csajkát..."

A 144. tengerészgyalogos zászlóaljhoz a 8. magyar önkéntes század érkezett. Ezt Német Imre kapitány vezette, aki csak néhány napja állt át hozzánk. Ő úgy emlékezett, hogy a században 110-120 katona és 8-9 tiszt volt.

A brigádhoz érkező magyar önkéntesek jogállását L. K. Szmirnov ezredes az 1945. február 10-i parancsában határozta meg: - "Az Önkéntes magyar hadseregnek az egységparancsnokok részére átadott egységeit teljes ellátásra kell venni, egyenlő félként kell kezelni, nem engedhető meg zaklatás és semmilyen incidens. Azokat a foglyul ejtett tiszteket és katonákat, akik önként kinyilvánítják, hogy harcolni akarnak a németek ellen, fel kell fegyverezni és be kell vonni a magyar századok műveleteibe..."

Budapest

8. rész

Az eredeti mű: Mihail Vlagyimirovics Asik: A 83. önálló Novorosszijszki-Dunai, kétszeresen Vörös Zászlós, Szuvorov renddel kitüntetett Tengerészgyalogos Dandár. 1944-1945, Moszkva, 2008. Alábbi a Budapest c. fejezet egy részlete olvasható.ostrom_legvegso.png

"1945. január 11-én a parancsnokság utasítása alapján, más felderítőkkel együtt a frontvonalon bemászott a csatornarendszer nyílásába, a csövön keresztül az ellenség hátába jutott 2.5 kilométernyire, a bekerített csoportosulás központjában a Budán lévő Horthy palota közelében kimászott. A felderítő megfigyelést elvégezve, a bűztől fulladozva a csőben visszatért sajátjaihoz, a helyzetről jelentést tett a parancsnokságnak. A művelet végrehajtásáért Malahov vörösflottilás megkapta a vezérőrnagy személyes köszönetét a hadtestről (sic), aki találkozott a csoporttal..."

Látható, hogy semmilyen a német vonalak mögül a föld alatti szennyvíz vezetéken át hozott "nyelvről" nem esik szó a dokumentumban. A felderítést megfigyeléssel végezték. Az egyik legkorábbi leírás a Budai föld alatti járatokban történő utazásról a Komszomolszkaja Pravda 1959. december 29-i számában található A. Kraminov és T. Kutuzov újságírók cikkében, "Dunai hősök" címmel: - "...Este a 13 főből álló csoport leereszkedett az aknába. Az élükön - Kalganov. Csöndben mentek. A bűz elviselhetetlen volt. Gázálarcot viseltek. A vasbeton folyosó szűkült. Négykézláb kellett kúszni. A cső elágazott. A csapat is kettéoszlott, - jobbra ment Viktor Kalganov, Georgij Veretennyikov..., balra - Venedikt Andrejev, Alekszej Cseidze, Vaszilij Globa, Grigorij Kocar, Alekszej Gura, Dimitrij Vonljarszkij..."

Ez a kiadvány kis híján fél évszázados. A szerző csak azért idézte, hogy illusztrálja Dimitrij Dimitrijevics Vonljarszkij szerény megjegyzését: - "...jártam a csövekben". Természetesen, enélkül az aktív személy nélkül ez sem történt volna meg.

cseidze.png

Ami az ebben a cikk-részletben említett Alexej Cseidzét illeti, az ő neve, kétségkívül, különös figyelmet érdemel mindazok részéről, akik a dunai tengerészgyalogosokról írnak. Az a helyzet, hogy ez a felderítő, egy tragikus dunai baleset következtében mindkét kezét és lábát elvesztette és teljesen megvakult. Ebbe a kétségbeesett helyzetbe kerülve elhatározta, hogy az emlékiratain fog dolgozni, és több könyvet is hagyott ránk, melyekben a Budai járatokban végrehajtott műveletek leírása is megtalálható. Nem fogjuk a figyelmünket a vak nyomorék által lediktált anyag teljes vagy részleges történelmi hitelességére fordítani. (Az elbeszéléseit úttörő-kutatók jegyzetelték le). Inkább azt jegyezzük meg, hogy minden könyvének (a szerző hatot ismer) minden sora, minden egyes betűje azokról a hőstettekről tanúskodik, melyeket ez a nyomorékká vált harcos a háború utáni időkben hajtott végre. Alapjában véve, az ilyen emberek számára a háború sohasem ért véget. Annak szelétől égetve bátran harcoltak életük utolsó napjáig. És mindaz, amit Alexej Cseidze tett amikor a könyveit létrehozta, az emberi lélek legnagyobb eredményeivel lenne csak összemérhető.

1945 január-februárjában az újságok folyamatosan publikálták a híreket a harcban elfoglalt városokról, a kilőtt tankokról, lelőtt repülőgépekről. Csak Budapesten mérték a sikereinket a rohammal elfoglalt háztömbökben. Második hónapja nem maradt ki az Informbüro jelentéseiből az unalmas frázis: - "Budapesten folytatódtak a harcok, melyek során csapataink ennyi meg ennyi háztömböt foglaltak el." 1945. januárban Pest teljesen felszabadult. A bekerített csoportosulás most már csak Budán állt ellen. Az ellenséges védelem rendszere vastag falú kőépítményeken alapult, melyek a magas hegyeken, meredek sziklás lejtőkön helyezkedtek el. De itt sem tudott sokáig kitartani az ellenség. Eljött a Buda elleni utolsó támadás ideje.

A Buda elleni utolsó támadásban a 83. tengerészgyalogos dandár fontos szerepet kapott. A támadási sávjának szélessége nem volt kisebb, mint a szomszédos lövész hadosztálynak, melynek az állományában ezredek, és nem zászlóaljak voltak. A sáv a vasúti töltésnél - a "dambánál" kezdődött. Jobbra a Duna part volt, balra - a szomszédos 316. lövész hadosztálytól elválasztó vonal a Kelenföld vasútállomástól a Bartók Béla úton haladt végig a vasútvonallal történő kereszteződéséig, majd a Vincellér utcán az Imre Herceg utcáig, és tovább - a régi város tömbjei között, felemelkedve a Gellért hegyre a tetején lévő erődig. A tengerészek rohamcsoportjait utasították, hogy törjék át az ellenséges védelmet a "dambán", foglalják el a lakónegyedeket a Gellérthegytől délre a Lágymányos városrészben, rohammal foglalják el ezt a hegyet, majd a távolabb fekvő Királyi Palotát is a Duna fölött lévő magas dombon.  Ezek az objektumok mind az ellenséges védelem központjai voltak. A tüzérségi előkészítés céljára a dandárhoz további tüzérséget rendeltek. A zászlóaljaknak megerősítés céljából robbanóanyaggal ellátott utászokat adtak.

szmirnov_gratulal.png

L. K. Szmirnov dandárparancsnok, figyelembe véve a feladat kis mélységét - két kilométer, úgy döntött, hogy egyidejűleg mér csapást az ellenséges védelemre a dandár teljes erejével. A meglepetés biztosítása érdekében lényeges átcsoportosítást nem hajtottak végre. A zászlóaljak a fronton elfoglalt vonalaikból indultak. A támadás megkezdése előtt a szakaszokból páncéltörő puskákkal, géppuskákkal és utászokkal megerősített rohamcsoportokat alakítottak ki.

V. P. Bisztrov sorhajóhadnagy jobb szárnyon lévő 144. tengerészgyalogos zászlóalja azt a feladatot kapta, hogy támadjon a Dunával párhuzamosan futó Budafoki út mentén, foglalja el a lakóházakat és a Műszaki Egyetem épületét, jusson ki a Ferenc József híd előtti térre. A továbbiakban támadjon a Duna part mentén.

D. D. Martinov őrnagy 305. tengerészgyalogos zászlóalja a dandár harcrendjének közepén támadott a Fehérvári sugárút mentén, azzal a feladattal, hogy jusson ki a Móricz Zsigmond térre majd a Gellérthegyre.

I. G. Beljak 16. tengerészgyalogos zászlóalja a dandár bal szárnyán támadott, és az volt a feladata, hogy foglalja el a lakónegyedeket, jusson ki a Lenke térre, érje el az Imre Herceg utca vonalát és tovább - a Gellért hegy tetejére.

Több, mint másfél hónapja dühöngött a harc Budán. Minden nap tovább növelte az áldozatok számát mindkét oldalon, halált és újabb szenvedést hozott a lakosoknak, akik a körülzárt város sötét pincéiben bujkáltak, hidegben, éhségben és szükséget szenvedve. Magyarország meggyötört fővárosában a megszállók túszként tartották a magyar katonákat és tiszteket, a részvételüket követelve a védelemben. De a büszke magyarok nem akarták a németeket szolgálni és részt venni fővárosuk elpusztításában. Egyedül, vagy akár csoportokban is megpróbáltak kiszabadulni a hívatlan vendégeik karmai közül, dezertáltak vagy megadták magukat.
Németellenes hangulat mindig is létezett a magyar hadseregben. És amikor a németek szégyentelenül erődítményeket kezdtek építeni mindenfelé az általuk megszállt magyar földön, még utolsó szövetségesük fővárosában is, a múzeumi védettségű Budapestet egy újabb erőddé alakítva, a magyarok szeméről végül lehullt a hályog. És nem csak a katonák, hanem a tábornokok sem akartak osztozni a vesztesekkel a közelgő katonai vereség keserűségében.

Budapest

7. rész

Az eredeti mű: Mihail Vlagyimirovics Asik: A 83. önálló Novorosszijszki-Dunai, kétszeresen Vörös Zászlós, Szuvorov renddel kitüntetett Tengerészgyalogos Dandár. 1944-1945, Moszkva, 2008. Alábbi a Budapest c. fejezet egy részlete olvasható.

A 76 mm-es tüzérosztály 3. ütege tűzszakaszának parancsnoka A. M. Kirillov hadnagy a szerzőhöz írt levelében így írta le a kialakult helyzetet: - "...behívtak az osztálytörzshöz. Ott M. L. Zsevzsik őrnagy (a 76 mm-es tüzérosztály törzsfőnöke) parancsot adott, hogy a sötétség beálltával az üteget állítsuk páncélvédelemre a Budáról kivezető út elágazásához. Az ütegünk így két tűz közé került. Hallgattuk az ágyútűz hátulról érkező morajlását. Az ütegünk öt napon keresztül állt páncélvédelemben. Az ágyúkat gondosan álcáztuk. Nappal három fő állt szolgálatban az ágyúknál, a többiek meg egy háromemeletes ház pincéjében pihentek. Éjszaka az üteg teljes harckészültségben volt, hogy visszaverje a tankokat és a gyalogsági támadásokat... Egyik reggel épphogy megérkeztünk az éjszakai szolgálatból, amikor valaki hirtelen beszaladt a pincébe és azt kiabálta, hogy a németek légideszantot dobtak le. Mi - a fegyverekért és kirohantunk a pincéből. Látjuk, hogy tényleg ejtőernyők ereszkednek le. De amikor közelebbről megnéztem, rájöttem hogy ezek konténerek. Három közülük a mi területünkön esett le. Az egyikben géppuska hevederek és gránátok voltak, a másikban - sajt és vaj, a harmadikban - benzin. A harckocsi veszélyt nemsokára felfüggesztették és az ütegünk visszatért korábbi állásába a töltéshez."

zsevzsik.png1945 január közepén a parancsnoki pontján megsebesült a 144. zászlóalj parancsnoka A. K. Frolov őrnagy. Hogy ez hogyan történt, azt D. M. Szerdjucsenko géppuskás közlegény írta meg a szerzőhöz írt levelében:

szerdjucsenko.png

- "...Az állásunk ellen intézett aknavető-tűzcsapás ideje alatt Frolov őrnagy felment a textilgyár tornyában lévő megfigyelőpontra. Onnan jól belátható volt az összes ellenséges tűzfészek. Az egyik akna a megfigyelőpont közelében robbant fel és Frolov őrnagyot megsebesítette a fején. Én ekkor jöttem ki a bunkerből és megláttam a föntről lejövő őrnagyot. Az egyik kezével a fejét tartotta, a másikkal a korlátra támaszkodott. Az arcán vér folyt. Felrohantam hozzá és ő, az eléggé megtermett férfi rám, a kicsire támaszkodott. Nagy nehezen elvezettem őt a segélyhelyre, ahol Savkova, a szanitéc szolgálat kapitánya orvosként dolgozott..."

savkova.png

A. K. Frolov őrnagy nem tért vissza a kórházból. Azt beszélték, hogy beiratkozott az M. V. Frunze nevét viselő hadiakadémiára. De a 144. tengerészgyalogos zászlóalj nem sokáig maradt zászlóaljparancsnok nélkül. Ez idő tájt tért vissza a kórházból I. G. Beljak őrnagy és átvette a 16. zászlóaljának parancsnokságát.

beljak.pngAz elhunyt N. I. Petrov őrnagy zászlóaljparancsnok helyettes helyére a géppuskás század parancsnokát I. J. Kulist nevezte ki. A géppuskás századot V. Konovalenko főhadnagy vette át. A 16. zászlóalj elhunyt törzsfőnöke helyére pedig G. Permjakov őrnagyot küldték. A munka nélkül maradt, a 16. zászlóalj parancsnoki posztját ideiglenesen betöltő V. P. Bisztrov sorhajóhadnagyot kinevezték a távozó A. K. Frolov őrnagy helyére - a 144. tengerészgyalogos zászlóalj parancsnokává.

bisztrov2.pngViktor Pavlovics Bisztrov akkoriban a 83. dandár egyik legkiemelkedőbb tisztje volt. Július-augusztusban a 305. zászlóaljat vezette. Majd, miután D. D. Martinov őrnagy visszatért a kórházból, a dandár törzsben dolgozott. A Gerjeni deszant műveletben felváltotta a sebesült zászlóalj parancsnokot, átvette a 16. zászlóalj parancsnokságát, és elvezette a nehéz utakon, sok harcon keresztül, Buda kerületeibe. Most ismét fel kellett váltania, vagy inkább - leváltania a 144. zászlóalj megsebesült parancsnokát. V. P. Bisztrov igazi katonatiszt volt, részt vett Odessza védelmében, Szevasztopol és a Kaukázus védelmében. A 144. zászlóaljat átvéve hősiesen vezette azt az 1945-ös győzelem küszöbéig.

A 144. zászlóaljhoz kerülve V. P. Bisztrov sorhajóhadnagy igyekezett bemutatkozni. Legelőször is aktivizálta a felderítést. A zászlóalj felderítők már többször próbáltak "nyelvet" szerezni, de nem jártak sikerrel.
Az olvasó számára már ismert újságban, melyet a 144. zászlóalj törzsfőnöke A. A. Szidorovics kapitány vezetett, van egy bejegyzés a felderítők egyik sikertelen kutatásáról. A kutatás során sikerült egy német géppuskást foglyul ejteniük, aki éjszaka szolgálatban volt a géppuskájánál. De, mikor a felderítőcsoport visszatért, a "nyelv" annyira ellenállt, hogy a felderítőknek végezniük kellett vele. Az elfogó csoportot ebben a sikertelen küldetésben a Dicsőség Rend mindhárom fokozatának birtokosa V. Sz. Grisin főtörzsőrmester vezette.

grisin.pngA szerző több mint egy évig szolgált ugyanabban a zászlóaljban mint Vaszilij Szemjonovics Grisin és a háború után levelezett vele. Nem volt magas műveltségű ember, de miután tudomást szerzett a szerző azon szándékáról hogy a dandár történetét megírja, a segítségére sietett. Felderítő szakaszának Budán végzett harci szolgálatairól így mesélt a levélben: - "...a vasúti pálya mellett voltunk védelemben. Ön bizonyára emlékszik rá, a felderítőszakaszunknak megparancsolták hogy végezzen harcfelderítést. Délután elmentünk az Ön körzetébe. Ön azt is mondta: - "Mit csinál? Mindannyiukat megölik!" De a parancs az parancs. A vasútvonal mentén kúsztunk a futóárokig. Megparancsoltam - mindenki dobja el a gránátot, majd majd vonuljon fedezékbe. Micsoda tűzzel feleltek a németek! Ijesztő volt nézni. Még egy támadást csináltunk és visszatértünk. A zászlóaljtörzs a cukorgyár pincéjében volt..."
A szerző sok ilyen, a frontélet felbecsülhetetlen értékű részleteit tartalmazó levelet kapott. Elmesélték, amit átéltek, nagyon gondoskodó emberek, akik tisztában vannak azzal, milyen fontosak a Nagy Honvédő Háború történetének részletei. Az egyikük - aktív felderítő-katona a Szovjetunió Hőse Dimitrij Dimitrijevics Vonljarszkij, a budai harcokról mesélve, lezseren megjegyezte: - "..."nyelveket" hoztam, jártam a csővezetékben...". Ki az, aki ne hallott volna a Budán harcolók közül a végtelen föld alatti járatokról - katakombákról a város alatt, melyek a török időkből és talán a római birodalom idejéből maradtak fenn. Rajtuk kívül, léteztek csatorna járatok-csövek és közönséges pincék az épületek alatt. Beszélték, hogy az egyik ház pincéjéből át lehet jutni a másik ház pincéjébe és így a város egész területe alatt át lehet jutni. És átjutottak! A flottila felderítői is jártak ezeken az útvonalakon. Az egységük Budapest déli elővárosában - Albertfalván volt, elég közel a 83. tengerészgyalogos dandár törzséhez.
J. F. Sztrehnyin moszkvai író a dunai felderítők hőstetteiről írta a maga idejében elég népszerű könyvét: "A szakállas osztag". De írásait összevetve azzal, amit meg lehet ismerni a dokumentumokból és egyéb megbízható forrásokból, a szerző meg van győződve róla, hogy Jurij Fedorovics Sztrehnyin egy művészi alkotást hozott létre - egy érdekes regényt, nem többet. Ezzel együtt, tisztelegve az író fantáziája előtt, meg kell jegyeznünk hogy amiről mesélt, annak nagy része teljesen valós tényeken alapul. Nem minden úgy volt, de attól még volt! A dunai flottila felderítői V. A. Kalganov főhadnagy vezetésével valóban mentek felderítő kutatásokra Buda föld alatti járataiban, és hogy erősítsék kis csoportjukat a 83. tengerészgyalogos dandár legfelkészültebb felderítőit vitték magukkal.

Ismerkedjünk most meg a háborús idők ma már történelminek számító dokumentumaival. Ez a Dunai flottila felderítőjének, Malahov Arkagyij Georgijevics vörösflottilásnak a kitüntetési jegyzéke.

malahov.png

Ezek után a szavak után: "A különleges haditett vagy érdem rövid leírása" - az alábbi szöveg következik: "13 felderítő harci művelet résztvevője (ebből háromszor az ellenség hátában)". A Budapestnél folyó harc ideje alatt, és magában a városban is kivételes bátorságot, merészséget és férfiasságot tanúsított.

Budapest

6. rész

Az eredeti mű: Mihail Vlagyimirovics Asik: A 83. önálló Novorosszijszki-Dunai, kétszeresen Vörös Zászlós, Szuvorov renddel kitüntetett Tengerészgyalogos Dandár. 1944-1945, Moszkva, 2008. Alábbi a Budapest c. fejezet egy részlete olvasható.

A 76 mm-es tüzérosztály 1. ütege F. Sz. Szudakov kapitány vezetésével az erőmű területén foglalt lőállást a 144. zászlóalj hátában. V. V. Saronyin főhadnagy 2. ütege a 305. zászlóalj tűzvonalában helyezkedett el. Az ellentámadások elhárításakor Saronyin zászlóaljparancsnok megsebesült. Az üteget az osztály politikai helyettesének Sz. I. Kalusztyan őrnagynak kellett átvennie. L. A. Kulcsickij kapitány 3. ütege, mely beragadt az átkelésnél, később érkezett meg és szintén elfoglalta a számára kijelölt állásokat. És minden további harcban a 16. tengerészgyalogos zászlóaljat támogatta a tüzével.kulcsickij.png

kirillov.png

A 3. üteg tűzszakaszának parancsnoka A. N. Kirillov hadnagy ezzel kapcsolatban írt a szerzőnek: - "Az ütegünk megérkezett Budafokra, ahol a felderítőkkel megkerestem az üteg törzset. A gyár pincehelységében helyezkedett el. Parancsot kaptam állások készítésére Albertfalván. A tüzelés fő iránya - a budai erőd a Gellérthegyen és a Királyi Palota, az úgynevezett "Horthy Palota" volt... A mai napig megvan a jegyzetfüzetem, amiben a lövedék kibocsátást vezettem. Idézem az adatokat: Horthy Palota és az Erzsébet híd. Kilőve 302 lövedék..."

 

 

 A 83. dandár aknavető osztálya, melyet V. I. Eldigin őrnagy vezetett, a 76 mm-es tüzérosztály után érkezett Budára és Kelenföldön az Édesipari gyár területén helyezkedett el a töltéstől nem messze.
A lőállások egy nagy raktárépületben helyezkedtek el, melynek kupolaszerű üveg teteje volt. Ezt a tető-mennyezetet az aknavetősök leszerelték, hogy az aknák szabadon kirepülhessenek a tetőn keresztül. Az aknavetősök irányított tüzet lőttek. A megfigyelőpontokon tapasztalt felderítők dolgoztak, az irányító szakasz parancsokának M. A. Csupilko hadnagynak a vezetésével.

eldigin.png


rudakov.pngÉs a Budai harcok egyre erőszakosabbá váltak. A veszteségek nagyok voltak. A 16. zászlóalj géppisztolyosa G. P. Rudakov a szerzőhöz írt egyik levelében megjegyzi: - "...sok testvérünk esett el ott. Ha figyelembe vesszük, hogy Gerjen előtt a zászlóaljban 500 fő volt, és kétszer vontak ki feltöltésre, akkor, amikor megsebesültem, Brik hadnagy azt mondta, hogy 50 emberünk maradt a zászlóaljból, és hogy el kell foglaljunk még két házat és csak akkor vonnak ki minket feltöltésre. Úgy vélem, hogy a zászlóaljunk körülbelül 1000 főt veszített halottakban és sebesültekben..." Ez egy átlagos résztvevő véleménye. Hivatalos veszteségi adatok zászlóalj, ezred, dandár szinten még egyetlen történésznek sem állnak rendelkezésére. De amatőr kutatóknak - annál inkább. A szakaszparancsnokok szinte teljesen kiestek a szolgálatból a zászlóaljakban. Az őrmesteri állomány is súlyos veszteségeket szenvedett. Így a szerző által irányított szakaszban megsebesült Golovanov tengerészkadét szakaszparancsnok helyettes, három rajparancsnok - Koselev és Rahmanov őrmesterek, A. Hasznutdinov törzsőrmester és életét vesztette Ibrahimov őrmester. Vagyis, az összes fiatal parancsnokot kiiktatták. A sorállomány veszteségei sem voltak kevésbé súlyosak. A zászlóaljakat természetesen feltöltötték, de egyik egység sem érte el sosem a teljes feltöltöttséget. 

Hogy elkerüljék a szükségtelen vérontást a háború végén, a parancsnokságunk eléggé elfogadható megadási feltételeket ajánlott fel a Budapesten körülzárt helyőrség számára. Minden önmagát megadó német számára garantálták a biztonságot, a sebesültek számára - orvosi ellátást, a magyar katonáknak ezen kívül, - azonnali hazabocsátást. 1944 december 29-én a frontvonalon felállított hangosbeszélőkön keresztül éjjel-nappal sugározták német és magyar nyelven ezeket az ajánlatokat.

Az ultimátum által megszabott határidőn belül a mi oldalunkon tűzszünet rendeltek el és parlamentereink a német állások felé indultak. A Pesten lévő 2. Ukrán front részéről két fő kísérettel Steinmetz Miklós kapitány ment parlamenterként, aki nemzetiségére nézve magyar volt, egy aktív forradalmár fia, aki a Spanyol polgárháborúban a Nemzetközi brigádokban harcolt Spanyolországban a spanyol nép szabadságáért. Amint a nagy fehér zászlóval ellátott autója megközelítette a német állásokat, lövések dördültek. Steinmetz M. és Filimonyenko őrmester a helyszínen életét vesztette, a sebesült Kuznyecov alhadnagynak pedig sikerült megmenekülnie.

Egyidejűleg a Budán lévő 3. Ukrán Front részéről fehér zászlóval ment a német állások felé I. A. Osztapenko kapitány, Orlov főhadnagy és Gorbatyuk őrmester. Német tisztek találkoztak velük, a főhadiszállásra vitték őket és ott kijelentették, hogy elutasítják az ultimátumot és nem folytatnak további tárgyalásokat. Amikor a parlamenterek visszatértek és átlépték a frontvonalat, a hátuk mögött lövések dördültek. I. A. Osztapenko kapitány életét vesztette. A többiek csodával határos módon életben maradtak.
A katonai hagyományok ősidők óta a legsúlyosabb bűncselekménynek tekintik a követek és a parlamenterek meggyilkolását. Ezt a rendelkezést a Hágai nemzetközi konferencián 1907-ben elfogadott egyezményben rögzítették. De a német parancsnokság sohasem vette figyelembe a nemzetközi jogot, és nem első alkalommal ítélte az általuk megszállt város lakóit hihetetlen szenvedésre és halálra. A fasiszták Budapesten elkövetett aljas bűncselekményéről az egész világ értesült, a parlamenterek halálának helyszínén a magyar kormány emlékműveket állított. Legnagyobb sajnálatra, ezek az emlékművek már nincsenek a helyükön... A történelmi emlékművek elpusztítása ugyanolyan undorító, mint a parlamenterek megölése.
A parlamentereket agyonlövő, Budapesten körülzárt németek erősen hittek abban, hogy megsegíti őket a bekerítő gyűrű külső frontján támadó néhány SS hadosztály, melyeket a Nyugati frontról dobtak át Budapesthez. A Balaton körzetéből több erős ellentámadást hajtottak végre, a frontot áttörték a 4. gárdahadsereg sávjában és egészen a Duna partjáig nyomultak előre. Miután elfoglalták Dunapentele és Adony községeket Budapest felé törtek. Ezzel egyidőben a német csoportosulás éppen a 83. tengerészgyalogos dandár védelmi sávjában próbált meg kitörni a bekerítés gyűrűjéből. És mindez akkor történt, amikor az ellenséges ék éle, a bekerítés külső frontjába ágyazódva, néhány kilométerre volt a 83. dandár harcrendje mögött.
L. K. Szmirnov ezredes az egységeinek egy részét déli irányba fordította vissza az ellenséges csapatok felé, körkörös védelmet biztosítva ellenséges tankok áttörése esetén. Egyik este parancs érkezett - a dandár hátsó egységeit vonják vissza Budafokra és építsenek ki ott állásokat, a dandár számára körkörös védelmet biztosítva.

Budapest

5. rész

Az eredeti mű: Mihail Vlagyimirovics Asik: A 83. önálló Novorosszijszki-Dunai, kétszeresen Vörös Zászlós, Szuvorov renddel kitüntetett Tengerészgyalogos Dandár. 1944-1945, Moszkva, 2008. Alábbi a Budapest c. fejezet egy részlete olvasható.jelcov.png

Hőstettéért, melyet a Dnyeszter torkolaton történő átkelés során vitt véghez, Jelcov kapitányt a Szovjetunió Hőse címre terjesztették fel. Ezt a címet az 1945. március 24-án kelt rendelet adományozta számára. Mindössze három hónap híján nem élte meg a kapitány ezt a napot. A kubáni "Hajnal" 1982. május 9-i számában a róla szóló hosszú cikkben így írták le halálának eseményeit: - "A század szanitéc instruktora Larisza Manzsosz (Kascsenko) meséli: "...Jelcov támadásba vitte a századát, a tengerészek előtt futott. Az útjában akna robbant. Egy repesz megsebesítette a gyomrán. "A parancsnok megsebesült!" adták tovább a sorban. Utána rohantam. Ő pedig egyik kezével a sebesülését takarva, a másik kezével tüzelve, tovább futott. Több mint kétszáz métert futva, megbotlott és elesett. Én - hozzá. Felhasítottam a véres ruháját és elszörnyedtem, a belső részei kifordultak. Gyorsan visszatömve, kötözni kezdtem. Kinyitotta a szemét és megkérdezte: - "Élni fogok?" Megnyugtattam őt, befejeztem a kötözést és azonnal a segélyhelyre küldtem, ahol már elkezdett működni a kórházunk"
Így közölte le L. G. Kascsenko elbeszélését a kubáni újság. A szerzőhöz írt levelében pedig Larisza Grigorjevna azt írta: . "...Jól emlékszem a Budapestért folyó harcokra, amikor Iván Jelcov halálosan megsebesült. A gyomrán is. Jól ismertem őt a Krímből. Nagyon bátor volt. Igaz, ivott és káromkodott és a nőket nem kedvelte. Nagyon féltem tőle. Amikor az egységükhöz kerültem, reszkettem. De ő valamiért barátságosan üdvözölt engem...". Jelcov kapitányt Budán temették el, a háború után pedig áttemették a Pesten lévő Kerepesi katonai temetőbe. Sírjára a magyar kormány egyéni emlékművet állíttatott. A többi elhunyt részére - közös emlékműveket.
A 16. tengerészgyalogos zászlóaljban szolgált N. K. Kurinyev közlegény a szerzőhöz írt levelében így számol be erről az epizódról: - "...a töltés tetején megállítottuk a gőzöst. A vonat megállt és a német tankok ekkor csak a híd alatt tudtak áthaladni. Ott halt meg a barátom Viktor Bozeneusz. Levonszoltam Viktort és a holttestére köveket dobáltunk. Hallom hogy a másik oldalról vlaszovisták kiabálnak: . "Na, polundra, kitartás!" És lőni kezdtek a vagonokra. Bennük, úgy tűnik, lőszerek voltak és elkezdtek felrobbanni. Nekem épphogy sikerült a házikóhoz menekülni, és ott a srácaink már védelembe vonultak. A németek mentek előre. Ekkor érkezett meg a mi bátor Iván Szemenovics Jelcovunk és közvetlen közelről lőni kezdett a felénk közeledő autóbuszra. Egyszer csak azt hallom - "Jelcovot megölték!".
Hasonlóan nehéz harcot vívott a 16. zászlóalj 3. százada is. A vasútvonal közelében álló nagy házhoz megérkezett A. F. Csumakov hadnagy szakasza és észrevette a szállító vagonokat, melyek lassan haladtak a vasúti híd felől. A tengerészgyalogosok megállították a vonatot. Az utolsónak bizonyult, mert a németek a Dunán átívelő hidat hamarosan felrobbantották. A tehervagonokban lőszer volt, amit a Duna jobb partján harcoló német hadosztálynak szántak. A budai harcok egész ideje alatt, mely még nagyjából másfél hónapig tartott, ezek a vagonok az úton álltak.
Ha megnézzük a Budapest déli részén folyó harc néhány napjának eredményeit, akkor láthatjuk hogy milyen veszteségeket szenvedett a 83. tengerészgyalogos dandár. Időnként úgy tűnt, hogy a zászlóaljak parancsnoki állomány nélkül maradtak. És valóban, a 144. zászlóaljban életüket vesztették: - a zászlóalj parancsnok helyettese F. E. Kovalenko kapitány és a 2. század parancsnoka A. I. Makszimovics főhadnagy. Megsebesültek az 1. és 2. század parancsnokai G. V. Kalmükov és A. I. Lebegyev főhadnagyok. A 305. zászlóaljból sebesülés miatt távozott a 2. és 3. század parancsnoka K. I. Batyai főhadnagy és E. G. Larikov kapitány. A 16. zászlóaljban életüket vesztették: a zászlóaljparancsnok helyettese N. I. Petrov őrnagy, a zászlóalj törzsfőnöke L. I. Frolov kapitány, a 2. század parancsnoka I. Sz. Jelcov kapitány, megsebesült a 3. század parancsnoka I. Z. Fisman kapitány.
A 83. dandár tüzérosztályai is nehéz helyzetben voltak. Ahogy a tengerészgyalogos zászlóaljak is önállóan működtek útban Buda felé, úgy a dandár tüzérsége is osztályonként működött.

albesenko.pngN. I. Albesenko gépvontatású páncéltörő tüzérosztálya, miután a 16. és 144. zászlóaljak deszantjait támogatta tüzével a Dunán keresztül, visszatért Gerjenbe és pontonhídon keresztül átkelt a jobb partra. Ott Pakson, Dunapentelén, Adonyon, Ercsin, Érden keresztül Budatétényre érkezett. És azonnal be is kapcsolódott a harcba dandárjuk 16. és 144. zászlóalja mögött. Hosszú ideig az OIPTD ágyúi (12 darab 76 mm-es ágyú) jelentették az egyetlen lehetőséget a tengerész dandár zászlóaljainak tűztámogatására a töltésnél folyó harcokban. A dandár zászlóaljainak részét képező 45 mm-es ágyús szakaszok, bátorságfokozó hatásukat leszámítva, a gyalogság számára nem tudtak lényeges segítséget nyújtani.
Az OIPTD, a három tüzérütegen kívül tartalmazott egy páncéltörő puskás századot és a PVO (légvédelmi) szakaszt Voropajev hadnagy parancsnoksága alatt. Ennek a szakasznak a géppuskása a kercsi T. V. Csicserov a következőket írta a szerzőnek: - "...Budán az egyik ellentámadásban a németek zsákmányul ejtették az egyik ágyúnkat és a "Studebakert". Albesenko őrnagy ezért "borsot" [jelentése: erőteljes letolást] adott a tüzéreknek, de ők semmit se tudtak tenni. És, amikor Budát elfoglaltuk, megtalálták az ágyújukat és a járművet sértetlenül. Csak a radiátor rongálódott meg kissé. De a balról szomszédos osztály tüzérei el akarták azt rabolni. De rendszám volt rajta és horgony volt a kabin ajtajára festve..."
Saját útja volt Budára I. H. Moszkalenko őrnagy tüzérosztályának is. Ez volt az amelynek ágyúi sikertelenül támogatták a 144. zászlóalj harcait a Csepel szigeten. Onnan 1945. január 2-án éjszaka az 1. és 2. ütege a Dunán keresztül partot váltott Dunavecse városkánál. De a 3. ütegnek nem sikerült partot váltania: a jégzajlás megakadályozta a partváltást. Néhány napig a bal parton kellett maradnia. Mihelyt Budára értek, a tüzérek elfoglalták a számukra kijelölt tüzelőállásokat és bekapcsolódtak dandárjuk zászlóaljainak támogatásába, melyek a töltésnél működtek.
A tüzérosztály hadtörténetének ezen fejezetéről rendkívül érdekes levelet küldött a szerzőnek az 1. ütegben szolgált N. N. Korcsagin közlegény: . "...Moszkalenko őrnagy osztályának ágyúi lóvontatásúak voltak. Ez gyakran megnehezítette az előírt feladatok végrehajtását. És íme - Buda. Állandó, folyamatos utcai harcok nagyvárosi környezetben, erősen egyenetlen területen. Én mint irányzó nem sok mindet láttam a helyemről. Térképet nem láttam ezért nem vettem észre, hol végződik Budafok és hol kezdődik Buda. 1939 mintájú hadosztályágyúkkal voltunk felszerelve. Az ágyú összesen 2300 kg, a pajzzsal együtt - több mint 3,5 tonna. Az utcai harcban nem tudtuk használni a teljes 6 lovas fogatot. Csak egy erős párt hagyhattunk meg. Nekik kellett felvontatniuk az ágyút a hegyekbe és visszatartani ereszkedéskor. A harcrendben mentünk vagy néhány méterrel mögöttük... és végül, - az elátkozott töltés. Miért tűnt olyan nehéznek. Azt gondolod csak egy vasúti töltés. De valójában a közvetlen közelében belsőudvaros házak álltak. Gyerekkoromban hallottam ilyen házakról, de nem tudtam, hogy mi lehet az..." Nagyon jellegzetes megjegyzés. Végül is, a tengerészgyalogosok többsége nem városi lakos volt és egy sokemeletes házban, sok bejárattal, lépcsőházakkal, zárt lakásokkal nyitott alagsorokkal, sötét padlásokkal - minden olyan szokatlan volt számukra.

Budapest

4. rész

Az eredeti mű: Mihail Vlagyimirovics Asik: A 83. önálló Novorosszijszki-Dunai, kétszeresen Vörös Zászlós, Szuvorov renddel kitüntetett Tengerészgyalogos Dandár. 1944-1945, Moszkva, 2008. Alábbi a Budapest c. fejezet egy részlete olvasható.

szmirnov02.png

"Szmirnov ezredes röviden, világosan és érthetően jelentett, rendkívül jól ismerve az ügyet. Kifogástalanul, méltóságteljesen viselkedett. A hadseregparancsnok kérdéseire, melyekből kiérződött a dandár műveleteivel kapcsolatos elégedetlenség, nyugodtan és meggyőzően felelt. Figyelmesen néztem a férfias, erőt sugárzó arcát és egyre jobban becsültem ezt a katonatisztet. Szmirnov ezredes kifejezetten bátor ember volt, szókimondó éles természettel. A tengerészgyalogosok nagyon kedvelték."
Nem ez az egyetlen nyilatkozata magas rangú vezetőknek arról, hogy milyen ügyesen irányította a dandárját L. K. Szmirnov ezredes. Hogy ne vakon cselekedjen, sok kiváló felderítőt nevelt ki. Ugyanakkor sosem feledkezett meg arról, hogy mindhárom zászlóaljának felderítését erősítse. Szmirnov ezredes még Bulgáriában a fő felderítő századából olyan srácokat adott át a zászlóaljak felderítő szakaszainak, akik nem csak erősítették őket, hanem sok mindent megtanítottak a fiatal felderítőknek. Ezért a törzs felderítésből a 16. zászlóalj felderítőszakaszának szakaszparancsnok helyettessé nevezte ki P. A. Morozovot, akit a Dnyeszter torkolatnál való átkelésnél véghezvitt hőstette miatt a Szovjetunió Hőse címre terjesztettek fel.morozov.png

A 305. zászlóaljba helyezték át a dandár-felderítés tisztjét M. A. Sziszojev hadnagyot.sziszojev.png

Új minőségében eljárva - a törzsfőnök felderítési helyetteseként a jugoszláviai Vukovárnál végrehajtott deszant műveletben kitüntette magát és a Szovjetunió Hőse címre terjesztették fel. Ugyanakkor a dandár felderítésből a 305. zászlóaljhoz áthelyezték D. D. Vonljarszkij őrmestert, aki a Szovjetunió Hőse címre való felterjesztést a Tarhan foki és a Kercs félszigeti deszant műveletben való kiválóságáért érdemelte ki.vonljarszkij.png

Ezek a hősök most Budapest kerületeiben működtek és Szmirnov ezredes szigorúan figyelemmel kísérte a harci sikereiket.
Figyelembe kell venni, hogy a dandár zászlóaljai számukra teljesen ismeretlen városrészeken jutottak el a Budán lévő vasúti töltés vonaláig és gyengén felderített útvonalon haladtak. A város térképei-vázlatai csak sokkal később kerültek a tisztek kezébe, szintén a felderítők erőfeszítéseinek köszönhetően. A 83. dandár harcrendje a "damba"-nak nevezett vasúti töltésnél az alábbi volt. A jobb oldalon a Dunától a "damba" mentén foglalt állásokat A. K. Frolov őrnagy 144. tengerészgyalogos zászlóalja.
A harcrend közepén a "damba"-nál lévő házakban, gyakorlatilag a vasúti töltés tőszomszédságában volt állásban D. D. Martinov őrnagy 305. tengerészgyalogos zászlóalja. A bal szárnyon a töltéstől a Kelenföldi pályaudvarig a 16. tengerészgyalogos zászlóalj foglalt állást V. P. Bisztrov sorhajóhadnagy ideiglenes parancsnoksága alatt.

bisztrov.pngA németek feltehetően jól megerősítették előre ezt a vonalat, a védelem számára kényelmes volt és nem volt olyan egyszerű áttörni rajta, főleg a tengerészgyalogság számára, akik a műveleteiket mindig tankok és egyenlőre tüzérosztály nélkül végezte, ráadásul minimális lőszerkészlettel. A németek által megszállva tartott vasúti töltés tetején árkok futottak végig a sínek mentén, alattuk pedig több sorban spirális drótakadály húzódott. Ezen a helyszínen játszódtak a Budapestért folyó harc első heteinek főbb eseményei.
A dandár három zászlóalja még körbe sem nézett az új vonalon, nem tanulmányozta az ellenséges vonalakat, amikor egymás követték a parancsok, hogy: "Előre!" és újra csak - "Előre!". Még az 1945-ös Új évre virradó éjszakán is támadtunk. És ez az éjszaka sokak számára emlékezetes maradt. A 144. zászlóalj sávjában a lövészszázadok, követve a parancsokat, folyamatosan támadták a megerősített "damba"-t. Amikor G. V. Kalmükov főhadnagy az embereit támadásba vezetve (szakaszparancsnokai már mind kiestek a sorból) ismét felszaladt a töltésre, néhány lépés után lövedék robbant.
A századparancsnok sokak szeme láttára elesett, és fekve is maradt földön. Nem tudva hogy él-e még a parancsnok vagy sem, biztonságos helyre cipelte őt a fiatal cigány-katona Fegya Aszanov, aki hamarosan szintén távozott sebesülés miatt. A kórházban Kalmükov hadnagy lábát amputálták. Ugyanazon a napon a 144. zászlóaljban életét vesztette A. I. Makszimovics főhadnagy. Százada az egyszintes házak csoportjában foglalt állásokat. A vízhez közel pedig, a téli, ködös Dunaparton földbunkerekben és árkokban védekezett D. P. Bujankin hadnagy 3. százada. A század védelmi körletét A. Szajenko hadnagy 45 mm-es ágyúi, V. I. Tkacsenko kapitány századának állványos géppuskái és N. Sz. Karaszjev kapitány aknavetősei erősítették meg.

litvinyuk.pngA szerzőnek módjában áll részleteket idézni az akkor tizennyolc évesen aktívan harcoló aknavetős N. E. Litvinyuk leveléből, mely ezen könyv számára íródott: - "... December 30-ig teljesen megtisztítottuk az ellenségtől Buda déli részét és védelmi állást foglaltunk a vasúti töltés mentén, mely attól a vasúti hídtól jön, amit a németek a szemünk láttára röpítettek a levegőbe. Kényszerből vettünk fel védelmi pozíciót: az emberek kimerültek és a lőszer is elfogyott. Két aknavetős egységet áthelyeztek a bal szárnyra (a szövőgyár udvarára, ahol később a zászlóaljtörzs helyezkedett el). A németek bizonyára rájöttek, hogy nincs mivel lőnünk, mert elkezdtek pimaszul, rejtőzködés nélkül sétálni a töltés mentén. Itt sebesültem meg egy német nehézakna támadásban 1945. január 4-én, légnyomást kaptam és körülbelül egy hétig az alagsorban feküdtem, ahol a szanitéc egységünk helyezkedett el..."
A 2. század parancsnokának A. I. Makszimovicsnak a helyére, aki a töltésnél folyó harcok első napján életét vesztette, januárban kinevezték a tartalékból érkező F. A. Orimenko kapitányt. A 144. zászlóalj törzsfőnöke, A. A. Szidorovics kapitány által vezetett naplóba egy bejegyzés készült Orimenko kapitány szavaival: - "A századom a jobbszárnyon ment védelembe a Dunánál. Messze nem volt teljesen feltöltve és mindössze 19 főt számlált. De a meglévő automata fegyverekkel és kézi géppuskákkal, és az átadott, természetesen nem teljes állományú állványos géppuskás szakasszal a védelmet szilárdan megtartottuk, és az ellenség Budáról történő összes kitörési kísérlete sikertelen volt..."
A 305. zászlóalj a 144. zászlóaljjal majdnem egy időben érte a "dambánál" lévő vonalat. A 83. dandár harcrendjének közepén kapott helyet, egyetlen sorba húzódva szét a vonalukon. Másodlagos állások létrehozására vagy akár tartalék képzésére a dandárparancsnoknak már nem volt ereje. Ahogy a 144. zászlóaljnál, úgy a 305. zászlóalj szakaszán is több kísérlet történt a vasúti töltés átlépésére. De mindegyikük kudarccal végződött. Ezekért a támadásokért a zászlóalj drágán megfizetett. Súlyosan megsebesült (elvesztette a lábát) a 2. század parancsnoka K. M. Batyai főhadnagy, aki több mint két éve harcolt a 305. zászlóaljban.batyai.png

Ugyanitt a "dambánál" sebesült meg súlyosan és a dandárhoz már nem tért vissza a 305. zászlóalj 3. századának parancsnoka E. G. Larikov kapitány. Ő szintén nem volt újonc a 83. dandárban - már harmadik éve harcolt ott. Részt vett a Kercs félsziget védelmében 1942-ben, megjárta Malaja Zemlját, átkelés a Kercsi szoroson és minden, amit a dandárnak át kellett élnie.

larikov.pngA 83. tengerészgyalogos dandár balszárnyának legszélén a 16. zászlóalj volt. A 2. századot I. Sz. Jelcov kapitány vezette, ő is a 83. dandár veteránja volt, a soraiban harcolt a Kaukázus védelmének napjaiban, részt vett a Krímért folyó harcokban.

 

Budapest

3. rész

Az eredeti mű: Mihail Vlagyimirovics Asik: A 83. önálló Novorosszijszki-Dunai, kétszeresen Vörös Zászlós, Szuvorov renddel kitüntetett Tengerészgyalogos Dandár. 1944-1945, Moszkva, 2008. Alábbi a Budapest c. fejezet egy részlete olvasható.

harci_muveletek_83_tgydd.png

 

Budafokon a 144. zászlóalj végül egyesült a 16. zászlóaljjal, mely a budatétényi harcok után nyomult előre ide, és együtt bekapcsolódtak az utcai harcokba. Hamarosan ideérkezett a 305. tengerészgyalogos zászlóalj is Jugoszláviából. Az út egy részét vasúton tették meg. Azután tovább a Csepel szigetre, ahonnan páncélnaszádokkal szállították át a Dunán, ahogy a 144. zászlóaljat is. Ily módon december 27-én a 83. dandár mindhárom tengerészgyalogos zászlóalja ismét dandárparancsnokuk, L. K. Szmirnov ezredes parancsnoksága alatt állt és rögtön bekapcsolódott a Budafokon kibontakozó utcai harcba.

szmirnov.png

Arról, hogy a 305. zászlóalj hogyan kelt át Budára, részletesen beszámolt a szerzőhöz írt levelében I. J. Csalij őrnagy egykori törzsfőnök:

csalij.png

- "... A feladatunk a következő volt: éjszaka partra szállni harcolva (ha erre kényszerítenek)", elfoglalni a vasúti töltés déli oldalát, az "Orion" rádiógyárat és a lakóépületeket, melyek a töltés déli oldalán állnak.

A naszádok készen álltak a deszant fogadására. Végrehajtottuk a berakodást és 10-15 perc múlva már a jég peremén voltunk a jobb parton. A hajók nem tudtak közel menni a parthoz, a jégen kellett partra szállni, ami azt jelenti hogy nyakig vízben kellett a partra menni. Így is történt. Elázva jöttünk ki a vízből és azonnal harcfelderítésbe vetettük magunkat. Úgy emlékszem, mintha ma lenne, Martinov, Naumov és én gyorsan előrementünk, limonka-gránátokat dobálva, melyek rögtön fel is robbantak. Szerencsére az ellenség oldaláról nem volt válasz és a zászlóalj menetből elfoglalta az "Orion" gyár épületeit. Ott helyezkedett el a zászlóaljtörzs, a felderítőszakasz és a híradós szakasz is. A többi egység előrenyomult és védelmi állást foglalt a töltés mentén és a lakóépületekben. E házak ablakaiból lőttünk a Budát tartó ellenségre..."

Ide, a vasúti töltéstől délre húzódó vonalra érkeztek a dandár felderítő, géppisztolyos, utász és szanitéc századai, és velük együtt a dandár többi részlege és szolgálatai. A körülményeknek megfelelően, a zászlóaljak Buda déli elővárosába vették be magukat: - Budafok, Albertfalva és Kelenföld, - a déli vasúti hídtól jövő vasúti töltés mentén húzódó frontvonallal, melyet minden itt harcoló "damba"-nak hívott. A háromnapos folyamatos harc során az emberek rendkívüli módon elfáradtak, kifogytak a lőszerből, az OIPTD páncélelhárító ágyúival nyújtott tüzérségi támogatás gyenge volt, és még lőszerhiány is volt: az ellátás dunai átkeléssel történt, melyet a németek gyakran felrobbantottak a sodrásba küldött aknáikkal. Ezért a Duna jobb partján működő csapatok támogatása nagyon gyenge volt.

Az egyik éjszakai harcban a lőszerhiányban szenvedő tengerészgyalogosok nem állták a német gyalogság és a viadukt alól előmászó tankok ellentámadását, és fejvesztve vonultak vissza Budafokra. A 144. zászlóalj törzsfőnöke A. A. Szidorovics kapitány a szerzőnek írt egyik levelében így magyarázta ezt a kínos esetet:

szidorovics.png

- "A lőszer hiánya miatt Budapesten majdnem a kiindulási vonalig kellett visszavonulnunk a balszerencsés töltéstől. És amikor a lőszert meghozták, és még egy századot is a dandár tartalékából, akkor mi, pontosan 2-3 órányi éjszakai harccal újra elfoglaltuk elhagyott állásainkat és elértünk a töltéshez. Itt a sorainkban velünk együtt támadott maga Szmirnov ezredes is..." Sokan meséltek a szerzőnek a dandárparancsnok személyes részvételéről a töltéstől való visszavonulás során folytatott harcban. Igen, és akkor sok szó esett erről a dandárban is. Úgy tűnik, hogy a töltés alóli sietős menekülés ténye elég erős benyomást hagyott az emberek emlékezetében. A háború negyedik évében, az 1945-ös év küszöbén bármilyen, még a legrövidebb visszavonulást is elfogadhatatlannak és szokatlannak tekintettek. És az is volt. 

A dandár mérnöki szolgálatának egykori vezetője P. I. Kruglov alezredes a szerzőhöz írt levelében azt írja: - "...Amikor a dandár zászlóaljai arra kényszerültek, hogy elhagyják az állásaikat Budapestnél (a Budán lévő Édesipari Gyár és Budafok között), akkor a dandárparancsnok személyesen vezette az egységeket és a rohamot. Ennek eredményeképpen vissza lettek véve a régi állásaink... A legnehezebb volt a harci küldetések végrehajtása, amikor a dandár egyidejűleg volt alárendelve az összfegyvernemi parancsokságnak és a Dunai Katonai Flottilának is. Az alárendelésről szóló parancsok késve vagy egyáltalán nem érkeztek meg..." Így írt a törzs munkájában jártas tiszt. És valóban, a 83. tengerészgyalogos dandár a Budapest-hadművelet ideje alatt alá volt rendelve a Dunai Flottilának, a 46. hadseregnek, a 18. hadtestnek, a 23. hadtestnek, a 37. hadtestnek, az 1945. január 11-én létrejött Budapest Harccsoportnak. Milyen lehetett L. K. Szmirnovnak, ha - "az alárendelésről szóló parancsok késve vagy egyáltalán nem érkeztek meg", ahogy Péter Ivanovics Kruglov hadmérnök felidézte. Magas szolgálati beosztásának köszönhetően jól tájékozott volt ebben az ügyben.

A budafoki harcok alatt L. K. Szmirnov ezredes a karján sebesült meg. A 23. lövészhadtest egykori törzsfőnöke Sz. A. Andrjusenko altábornagy visszaemlékezésében a dandárparancsnokunk sebesülésével kapcsolatos harcra elég részletesen kitér. A "Duna partján" c. könyvében a tábornok ezt írta: - "A fasiszták Kelenföld környékén különösen heves ellenállást tanúsítottak. A Csepelről átdobott 83. tengerészgyalogos hadosztály lassan haladt előre. A hadseregparancsnok elégedetlen volt ezzel.
Egyik reggel a Törökbálint községben lévő hadtestparancsnokságra érkezett I. T. Slemin altábornagy hadseregparancsnok (I. T. Slemin altábornagy vezette a 46. hadsereget 1945. január 16-ig). A hadtestparancsnok részletesen beszámolt neki a hadtest alakulatainak harci műveleteiről, beleértve a tengerészgyalogos dandárt is, a nehéz körülményekről, amelyekben harcolt..." (a 23. lövészhadtestet M. F. Grigorovics vezérőrnagy vezette, de nemsokára, 1945. január 6-án a 83. tengerészgyalogos dandárt áthelyezték a 37. lövészhadtest alá, melyet F. Sz. Kolcsuk vezérőrnagy irányított).
"A hadseregparancsnok eldöntötte, - folytatja visszaemlékezését Sz. A. Andrjusenko tábornok, - hogy ellenőrzést végez a dandár támadási sávjában. Megparancsolta, hogy menjek vele a tengerészgyalogosok parancsnoki pontjára. Törökbálintról Kelenföldre mentünk. Gyorsan átcsúsztunk a terep nyitott részén, melyet a németek intenzíven lőttek aknavetőből, és néhány perc múlva a dandár parancsnoki pontján voltunk. Leonyid Konsztantyinovics Szmirnov dandárparancsnok megsebesült. A gyárépület alagsorában rögtön be is kötözték. Amíg Szmirnovot elsősegélyben részesítették, a hadseregparancsnok felment a megfigyelőpontra. A kőépület északkeletre néző tűzfalán számos megfigyelő rést vágtak. A felderítők ezeken keresztül rejtve figyelték meg a csatamezőt... A dandárparancsnokot bekötözték. Felment a megfigyelőpontra és részletes jelentést tett a dandár zászlóaljainak helyzetéről és az ellenség műveleteiről.

Budapest

2. rész

Az eredeti mű: Mihail Vlagyimirovics Asik: A 83. önálló Novorosszijszki-Dunai, kétszeresen Vörös Zászlós, Szuvorov renddel kitüntetett Tengerészgyalogos Dandár. 1944-1945, Moszkva, 2008. Alábbi a Budapest c. fejezet egy részlete olvasható.

83_dandar_taktikai_deszant.png

Az éjszaka erősen esett az első hó. A támadás tüzérségi előkészítése, melyet a 83. dandár tüzérosztálya hajtott végre, teljesen hatástalannak bizonyult: az ellenség tűzfészkeit még csak nem is érintette. Ennek ellenére támadásba küldték először a lövészezredet, melynek az állománya, veszteségeket szenvedve, a hómezőre feküdt le. Azután, hogy javítsanak a helyzeten, a sikertelen támadásban erősen megtépázott, hóban fekvő ezreden keresztül küldték, mintha átgördítenék rajtuk, a 144. tengerészgyalogos zászlóaljat, hogy a tengerészgyalogosok támadásra ösztönözzék a hóban fekvő lövészeket.

A 144. zászlóalj csatasorba rendeződött. Századparancsnokok a századuk élén, szakaszparancsnok hadnagyok a szakaszuk élén. Ez ellentmondott az új Harci szabályzatnak (BUP-42), mely újraszabályozta a parancsnok helyét a harcban. A Szabályzat szerint csak a rajparancsnokok mentek támadásba, közvetlenül a csatasorban elhelyezkedve. A szakaszok, századok, zászlóaljak parancsnokainak pedig egységük harci alakzata mögött kellett lenniük, hogy irányítsák őket és megfigyeljék az ellenség és a szomszédok műveleteit. De a tengerészgyalogságnál a tisztek még mindig az egységük élén mentek támadásba, és ettől a szokástól való bármilyen eltérést élesen elítéltek. A hóban fekvő katonák mellett elhaladva a tengerészgyalogosok bátorítva magukkal ragadták őket. A halk katonai "Hurrá!" keveredett a születőben lévő "Polundra!"-val. A német árkokig nem volt több mint száz méter, amikor a támadók aknamezőre futottak. Az aknára lépők robbanásokkal leszakadó lábai véresre festették a friss, előző este esett havat. A századok lefeküdtek, elkezdtek kúszni, menedéket keresni.

kalmukov.pngAz 1. század tisztjei egy pajta mellett gyűltek össze G. V. Kalmükov főhadnagy vezetésével. A tüzérségi figyelők is ide kúsztak telefonkábel dobokkal. A tüzelőállásokhoz egyértelmű parancsok mentek: - "Jobbra kétszáz!", "Közelebb százzal..." De a lövedékek ilyen korrekcióval sem ott feküdtek, ahol az ellenséges géppuskák voltak. A lobbanékony G. V. Kalmükov főhadnagy nem állhatta ezt: - "Miféle tűz ez?" és megpróbálta magához vonni a tűzvezetést. De ettől nem sok minden változott. A tüzérosztály felderítői, mintha ők volnának a bűnösök, magyarázkodtak. Azt mondják, az ágyúk több száz kilométert tettek meg, a csövek már elhasználódtak, a töltetek ellenállása nagyobb a számítottnál és ezért nem tudnak pontosabb lövést leadni...

 

 

 

 

A háború után a szerző összebarátkozott, találkozott és levelezett ennek a 76 mm-es tüzérosztálynak az egyik tüzérségi figyelőjével Alexander Tyihonovics Csubbal Szevasztopolból.

csub.jpgAz egyik levelében, utalva erre a csatára, a következőket írta: - "Akkor a Csepel szigetnél, ahogy most nálunk is, áthatolhatatlan köd volt. Az Ön zászlóalja sikertelenül próbálta áttörni a német védelmet. I. H. Moszkalenko osztályparancsnok helyettes rajtam és a felderítő srácokon vezette le a haragját. Egy fűzfánál feküdtünk a sztereotávcsővel és az objektívben egyáltalán nem lehetett semmit látni - mint a tej. Lehetetlen volt lőni. Ráadásul Szudakov kapitány ágyúi egy félig vízzel teli árokban ragadtak, és akárhogy ösztökélték az igáslovakat, az ágyút nem sikerült kihúzni. Az emberek derékig a hideg vízben pakolták a kerekek alá az ágakat. Pokoli munka. A káromkodás, természetesen, folyamatos volt: a tisztek szidták az ágyúk parancsnokait, ők meg - a kezelőket és a hajtókat, a hajtók meg - az erejüket elvesztő lovakat.
Moszkalenko őrnagy ekkor a parancsnoki pontra hívott engem és azt mondta: "Vezess a frontvonalra!". Köd volt, mentem és tanakodtam, hogyan lehetne nem "kézbesíteni" az őrnagyot a németeknek. Nyomban el is mentünk a pajtához, ahol a tengerészgyalogosaink rejtőztek. Ezt az epizódot felelevenítetted egy korábbi leveledben..."

 

 

moskalenko.png

Hogy is ne emlékeznék. Alkonyatkor Kalmükov megparancsolta, hogy a sebesülteket küldjék hátra, gyűjtsék össze a megmaradt embereket és... parancsot kapott a zászlóalj parancsnoktól - folytatni a támadást. A. K. Frolov őrnagy személyesen sosem jelent meg a csatamezőn. 1941-1942-ben az olyan zászlóaljparancsokok, mint A. I. Kapran, A. P. Panov, A. I. Vosztrikov, A. M. Serman a katonáik élén mentek harcba. Az 1942-es harci szabályzat ilyet már nem követelt...

Csepel városát akkor, természetesen nem foglaltuk el, de kiütöttük a németeket az útnál lévő árkaikból és Kalmükov főhadnagy 1. százada ott telepedett le. Egy közlegény a szerző szakaszából - a kettes számú géppuskakezelő Vaszilij Nyikitovics Semetov, aki a háború után juhászként dolgozott szülőföldje kolhozában, a szerző kérésére leírta, amire emlékezett:

semetov.jpg

- "...Az a nap is támadással telt. Megközelítettük a megerősített ellenséges vonalat. Egy házhoz értünk - egy kémény nélküli pajtához. Valahol itt helyezkedett el a századparancsoki pont. Kalmükov főhadnagy parancsot adott a támadásra. Ön a műút mentén vezette a szakaszát, de a támadás kifulladt, a szakaszt a földhöz szögezték. A szakasz ebben a támadásban egyetlen embert sem vesztett. A másodikban sem. A harmadik támadásban Kokinosz közlegény életét vesztette. Egyet lélegzett és vége volt. A géppuskánk mellett feküdt. Azután megérkezett hozzánk Kovalenko kapitány és megparancsolta, hogy vágjunk átjárót a szögesdróton. Ön ment a harcosokkal és megölték Bojcsenko közlegényt, aki a Krím egyik hegyvidéki térségében korábban kolhozelnök volt. (Bojcsenko valójában megsebesült. A kórházban halt meg). Azután Golovanov tengerészkadét ment és a vállán sebesült meg. Az utolsó támadásba mi Vologya Szorvinnal nem mentünk, mert az Ön parancsa az volt, hogy géppuskatűzzel támogassuk a támadókat. Ezután parancsot adtak - foglaljunk védőállást a hadsereg megérkezéséig..." Hát ezekre az eseményekre emlékezett a szorgalmas katona, Vászja Semetov.

 

 

Beesteledett. A lövészezred és a 144. zászlóalj maradványai, nem merve elhagyni a hómezőt, a havon maradtak a német védelem géppuskatüze alatt. Hogy az embereket egy újabb sikertelen támadásra ösztönözze, A. K. Frolov őrnagy zászlóaljparancsnok csatasorba küldte a helyettesét F. E. Kovalenko kapitányt és vele együtt a felderítőszakaszát is D. Sz. Lemza hadnagy vezetésével.

kovalenko.png
A felderítők kinevették a hóban fekvő gyalogságot és: - "Megtanítunk benneteket harcolni!" kiáltással mentek előre. Az erősödő szürkületben elértek a szögesdrótig, de elveszítve a legaktívabb, legnagyobb hangú vörösflottilás P. Csumakot, visszakúsztak és a támadók ösztönzésére nem tettek további kísérletet.

Késő este a 144. zászlóalj parancsot kapott, hogy a sötétséget kihasználva vonuljon vissza a hómezőről. A lövészszázad sorai viszont a hóban feküdtek, túl az aknamezőn az első német árkok közvetlen szomszédságában. Az embereket nem volt könnyű kivonni ebből a helyzetből. Géppuskatűzben kellett kúszni, ellenséges mesterlövészek tüze alatt. A visszavonulást F. E. Kovalenko kapitány zászlóaljparancsnok helyettes vezette. A századokat kis veszteséggel kivezette, de ő maga életét vesztette. Fedor Jeliszejevics Kovalenko kapitányt Dunavecsén temették el a Duna partján, ahol egy ideig a zászlóalj trén állomásozott. A 144. zászlóalj harcos állományát pedig a harcból kivonva 1944. december 27-re virradó éjszaka P. I. Gyerzsavin 1. Kercsi Folyami Hajósdandárjának páncélnaszádjain átszállították a Csepel szigetről Budafokra.

Budapest

1. rész

Az eredeti mű: Mihail Vlagyimirovics Asik: A 83. önálló Novorosszijszki-Dunai, kétszeresen Vörös Zászlós, Szuvorov renddel kitüntetett Tengerészgyalogos Dandár. 1944-1945, Moszkva, 2008. Alábbi a Budapest c. fejezet egy részlete olvasható.

asik.png

A Dunai katonai flottila Magyarországi szakaszán való jelenlétének és a tengerészgyalogság Budapest irányú sikeres deszant műveleteinek köszönhetően R. J. Malinovszkij marsall 2. Ukrán frontja és F. I. Tolbuhin marsall 3. Ukrán frontja nem csak arra kapott lehetőséget, hogy a Duna mindkét partján előrenyomuljon, hanem a partváltás biztosítására is a flottila hajóinak támogatásával. A folyó mindkét oldalán sikeresen előrehaladva a két front hadosztályai megkerülték a Budapest védelmére felkészült csapatokat és 1944. december 26-án Esztergomnál egyesültek, bekerítve ezzel az ellenséges csapatok budapesti csoportosulását. 12 ellenséges hadosztály, több dandár és önálló ezred, a német és magyar hadseregből összesen több mint 188 ezer fő esett a bekerítés gyűrűjébe Budapestnél.
Ilyen jelentős ellenséges csoportosulást bekerítve, csapataink azonnal létrehozták a bekerítés külső és belső frontjait is. Ha a bekerítés külső frontján a Balatontól Esztergomig és tovább északra a csapatok meg is álltak ideiglenesen, rendezték a soraikat, készültek az új műveletekre, Budapest bekerítésének belső frontján a harc ténylegesen nem szünetelt sem nappal, sem éjszaka. Eközben a város keleti felében - Pesten a 2. Ukrán front csapatai működtek, és a nyugati részében - Budán a 3. Ukrán front csapatai harcoltak. A Budapesten és elővárosaiban zajló művelet kezdetétől fogva a 83. tengerészgyalogos dandár a bekerítés belső gyűrűjén harcolt - a Csepel szigeten, majd főleg Budán. De úgy alakult, hogy kezdetben a dandárnak zászlóalj erőben kellett harcolnia. A 16. zászlóalj, Gerjennél partra szállva, folytatta az előrenyomulást Budapest felé a Duna jobb, nyugati partján. Paks elfoglalása után a zászlóalj áthaladt Dunapentelén, Rácalmáson, Adonyon, rövid időre át lett szállítva a dunai Csepel szigetre, ahol román egységek váltották fel. 1944 december 23-án a 16. zászlóalj visszatért a Duna nyugati partjára Lohány térségében. A dandár onnan a csendes part menti városkába, Ercsibe ment át, majd a szomszédos városkán - Érden keresztül december 24-én a tengerészgyalogosokat súlyos harcokba küldték Budapest déli elővárosáért - Budatétényért. A sötétedés beálltával, december 25-re virradó éjjel a zászlóalj az országút mentén haladt előre. A tengerészgyalogosokat önjáró lövegek kísérték. Buda elővárosaiban még nem létezett stabil frontvonal, és I. T. Kucik hadnagy felderítői az ellenségtől zsákmányolt gépkocsin mélységi kutatást hajtottak végre és hamarosan négy elfogott magyar tisztet hoztak magukkal. Egy házban fogták el őket, ahol a katolikus Karácsonyt ünnepelték.
Ugyanitt Budatétényben a parancsokság két tisztjét veszítette el egyszerre - tüzérségi csapás során életét vesztette a zászlóaljparancsnok helyettese N. I. Petrov őrnagy, aki 1944 november-decemberében a Kercsi-félszigeten a zászlóaljat vezette. A bonyolult harci helyzet tisztázása érdekében eljött a 16. zászlóalj törzsfőnöke L. I. Frolov kapitány. Az ő részvételével a századok tovább nyomultak a Budafok felé vezető úton, a "Kano" gyárnál valahonnan a szárnyról egy német ágyú tüzelt. Egyetlen magányos lövedék kiiktatta a Maxim géppuska teljes kezelőszemélyzetét, és meghalt a velük lévő Frolov kapitány is. A harc szinte minden résztvevője, visszaemlékezve a törzsfőnök halálának körülményeire, mélyen átérezte a veszteséget.

frolov.png

visnyevszki.pngA géppisztolyos szakaszban szolgált közlegény J. M. Visnyevszkij számolt be erről legrészletesebben a szerzőnek írt levelében: - "A zászlóaljunk éjszaka Budafok felé nyomult előre. Elöl haladt a géppuska személyzete és velük együtt Frolov kapitány, a géppisztolyos szakaszunk pedig hátul ment. Hirtelen - egy ágyúlövés és azon nyomban - egy lövedék robbanása. A mieink visszavonultak, és reggel eljött Brik hadnagyhoz a kapitány és átadta a zászlóaljparancsnok parancsát, hogy Frolovot, akinél térképtáska és térkép volt, meg kell keresni. Ketten mentünk - én és I. L. Bulgakov. Elértünk a gumigyárhoz. A kapitány megállt, mi pedig Bulgakovval elkezdtünk kúszva előrehaladni az utcán. Hamarosan megláttuk a szétzúzott Maxim géppuskát, két halott katonánkat, mellettük feküdt két láb krómbőr csizmában és lovaglónadrágban, és deréktól felfelé semmi se volt. Csak - egy fehér szőrme mellény darabjai. Egy szakadt térképtáska hevert a közelben. Ugyanitt hevertek fényképek Frolov kapitányról és a szanitéc szolgálat törzsőrmesteréről Lariszáról (L. G. Kascsenko). Nem emlékszem arra, hogyan szedtük össze ezeket a dokumentumokat és jutottak vissza. Este a zászlóaljunk támadásba ment ezen az úton-utcán és mivel én ismertem Frolov halálának helyszínét, ezért engem küldtek a zsákmányosztagba, hogy összeszedjük és elvigyük a temetőbe a kapitány testét. Reggel odamentünk, összeszedtük Frolov maradványait egy sátorlapba és elvittük a temetőbe. A vele egyszerre meghalt katonákat pedig az út mentén, a távíró oszlopnál temettük el. A géppuskások egyike krími volt, Pogorelov, Sztarij Krimből..." (Iván Pogorelovon kívül ott vesztették életüket Sz. Goncsarenko és L. Szimocsenko géppuskások is).

 

Ismerve az egykorkascsenk.jpgi ápolónővér címét, a szerző őt is megkérdezte. És Larisza Kascsenko Volgográdból levélben válaszolt: - "...Ilyen fénykép, amit Ön küldött, vérrel borítva, a zsebében volt, ahol a párttagkönyv is. A fénykép Frolov sírján maradt. Becsukom a szemem és látom a sírt, de a falu nevét elfelejtettem. Leveleztem a szüleivel. Az apja nála korábban halt meg a háborúban. Anyja és nővére maradt Uljanovszkban..." A 16. zászlóalj egy másik harcáról a Budafok felé vezető úton N. Sz. Poljakov géppuskás mesélt a szerzőnek Szimferopolból: - "...Hajnalban támadásba lendültünk. Oldalról megkerültem a töltést, berontottam a lövészárokba - a németek felemelték a kezüket. De hamarosan tankok jöttek ránk. A szakaszparancsnokommal Borodavcsenko hadnaggyal 80 méterre engedtük őket és elkezdtünk lőni a gyalogságra. Az egyik tank megfordult és hátramenetben a házunkhoz jött. Előhúztam egy páncélelhárító gránátot és az ablakon keresztül a tankba dobtam. Kigyulladt, a harckocsizók kiugráltak és beszaladtak a házunkba. Itt foglyul is ejtettük őket...".

A 144. tengerészgyalogos zászlóalj is saját utat járt be a bekerített Budapest határáig. 1944 december 10-től 19-ig a zászlóalj védelemben volt Iváncsa magyar falunál Adonytól nem messze. Azután a zászlóalj pontonhídon átkelt Csepel szigeten keresztül a Duna túlsó partjára és december 2-án Tököl és Taksony községek térségében gyülekezett Pest déli peremén. A zászlóalj ekkor a Csepel szigetet a bal parttól elválasztó csatorna mindkét partján megtelepedett. A zászlóalj egy része Taksonynál volt védelemben, Dunaharaszti falu előtt, a másik rész pedig Szigetszentmiklós településen a csatornánál.

Egy nappal a Budapesten lévő ellenséges csoportosulás teljes bekerítése előtt - 1944 december 25-én - a 144. zászlóaljat kivonták Pest déli körzetéből és a Csepel szigetre irányították. Ott a zászlóalj a Csepel ipari körzetét támadó lövészezred második lépcsőjébe került, mely az azonos nevet viselő sziget északi csúcsán helyezkedett el.

süti beállítások módosítása